Eredendően nem készültem erre a koncertre – s nem azért, mert drágállottam a jegyeket (noha volt olyan, ami irreálisan túl volt árazva), hanem mert szűk pátriámban kevesen osztoznak szó szerint megveszekedett Pink Floyd rajongásomban. Ej, mit feszülök most ezen! Egyrészt az emberi jellemnek elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy elfogadja azt, amin nem tud változtatni, másrészt én életre szóló élménnyel lettem gazdagabb, míg mások meleg sörrel a kezükben, a heverőbe beleragadva nagy valószínűséggel a Róma-Liverpool meccset nézték a tévében. Kinek mi a fontos! Én mindenesetre nagyon hálás vagyok a bratyómnak, hogy derült égből a villámcsapásként fölhívott, és rávett, hogy menjünk el a Roger Waters koncertre – kerül, amibe kerül! Bár szemmel láthatóan jól karban van tartva a faszi (mármint Waters és nem a bratyó!), mégiscsak 75. éves, ráadásul a Pink Floydot már aligha lesz alkalmunk élőben látni...

Az utóbbi időben úgyis sok időt töltöttem Roger Waters DVD-k nézegetésével, a brutálisan élvezetes "In The Flesh"-ről meg épp a közelmúltban írtam lelkendezve. Nekem a tavalyi szólóalbum is bejött, jobban, mint eddig bármi azóta, hogy a klasszikus Pink Floyd megszűnt létezni. A beszédes "Us + Them" nevet viselő turné egyébként tekinthető az új korong promóciójának is, bár a szetlista érthető okokból legalább 80 százalékban továbbra is a Pink Floyd legnagyobb slágereiből tevődik össze. Tekintve, hogy a régióban mindössze 4 nagyvárost érint a turné – Budapest mellett Prágát, Bécset és Zágrábot –, a produkció lényegében telt házat produkált a Papp László Sportarénában; és rengeteg szlovák, román, szerb (sőt orosz!) szót lehetett hallani.

A 20 perces szünettel kettéosztott "hangverseny", a ráadással együtt simán nettó két óra fölé vitte a játékidőt, amelynek gerincét nyilván a legendás albumok: a "Dark Side Of The Moon", "Wish You Were Here", "Animals", "The Wall" jól ismert nótái képezték. Jó volt ez így, mert jóllehet az "Is This The Life We Really Want?" nem sikerült rosszul, a dalaiból összeállított blokk szerintem kicsit megültette a hangulatot. Az új lemezen domináló hol motyogós, hol kántálós dallamok ellenére azért a "Dejà Vu"-t és a "Smell The Roses"-t nagyon süti volt hallani.

A dalok válogatásának tekintetében tehát nagy meglepetés nem ért bennünket, noha eszméletlenül jól esett a "Welcome To The Machine" dögösebb, rockosabb előadása, és persze a sokszor kicsit mostohán kezelt "Animals" két látványban is alaposan fölturbózott dala: a "Dogs" és a "Pigs". Itt megjegyzem gyorsan, hogy a hangzás is nagyon király volt, a második szettre pedig egyenesen tökéletes (ami a Papp László Sportarénában azért nem kis szó!). Mégsem a hangzás volt az, ami elsősorban letaglózott, hanem a show grandiózus látványelemei, egy teljesen új koncepció mentén másodpercre pontosan, elképesztően precízen belőve!

Aki tegnap este ott volt a koncerten, egy pillanatig sem fog azon csodálkozni, hogy a turné produkciós költségei 4 millió dollár fülé rúgnak! A koncepcionális vetítések, a lézereffektek, a közönség fölé kifeszített, folyamatosan mozgatott vetítővásznak, a drónnal irányított gigantikus repülő disznó... atyavilág! Én még ilyen showt életemben nem láttam, pedig jártam már igazán nagyszabású, látványos (pl. Iron Maiden és Metallica) koncerteken! A látványt meg sem próbálom leírni, egyszerűen lehetetlen szóban visszaadni ezt az élményt!

A koncert mind zeneileg, mind látvány szempontjából felejthetetlen, libabőrös tapasztalat volt, főleg egy olyan elkötelezett rajongónak, mint amilyen én vagyok. Ezt még az sem rontotta le, hogy Waters szokása szerint kicsit túlpolitizálta a dolgokat, és a két előttem ülő perszóna (itt eredetileg csúnyább kifejezést akartam használni) végigdumcsizta, nevetgélte, szelfizte, twitterelte (vagy mi a szösz) a koncertet – fejenként 30.000 forintért... Persze lehet, hogy még mindig jobban jártak annál a kanapékrumplinál, aki otthon maradt BL meccset nézni...

Tartuffe