Kiadó:
Frontiers

Honlapok:
www.deencastronovo.net
facebook.com/johnnygioeliofficial
facebook.com/DeenCastronovoOfficial

A valaha-volt rock n' roll hősök döglődő karrierjének föltámasztásával szisztematikusan és üzletszerűen foglalkozó Frontiersnak nem most jutott először eszébe, hogy két kiváló énekest összepárosít egy projekt erejéig. Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy ez az Allen-Lande lemezekkel indult el annak idején, ahol először Magnus Karlsson, majd – abortív kísérletként – a nem éppen top formában lévő Timo Tolkki szolgáltatta a zenei hátteret. A Gioeli-Castronovo projekt leplezetlenül követi a már bevált receptet, a különbség csak annyi – mármint az Allen-Lande lemezekhez és nem 1000 más Frontiers kiadványhoz képest –, hogy most Alessandro "Aduász" Del Vecchio a dalszerző.

Az Allen-Lande párosítás zseniális húzás volt, ami Karlssonnal, mint zeneszerzővel két lemez erejéig kifogástalanul működött. Ha alapvetően más stílust is képviselnek, Gioeli és Castronovo sem kisebb nevek a szakmában, ráadásul ők már dolgoztak együtt a Journeyt akkoriban épp pihentető Neal Schon által életre hívott Hardline-ban. Az 1992-es "Double Eclipse" bizony a műfaj egyik alapvetése, ma is fényesen csillogó ékköve, amely – noha itt Castronovo még nem énekel, csak dobol – jogosan vetette föl a nápolyi üzletemberekben a Gioeli-Castronovo duett ötletét. Castronovo azon dobosok egyike, akiknek a mikrofon mögött sem kell szégyenkezniük (lásd még: Ginger Baker, Roger Taylor, Phil Collins, Ted Poley stb.), és ezt nem csak a Journeyben, de egy másik Del Vecchio által vezérelt Frontiers projektben, a mostanra már kifulladni látszó Revolution Saintsben is bebizonyította.

A vállalkozás (mert ez vastagon az) háttere tehát ígéretes, a megvalósulás mégis keserű csalódás. Sokadjára mondom: a Frontiersnek most már tényleg el kellene azon gondolkodnia, hogy érdemes-e ezeket a rocklegendákat "elkoptatni" ilyen és hasonló, szedett-vedett, szenzációhajhász, pénzszagú, túlfoglalkoztatott házi zeneszerzők és középszerű háttérzenészek bevonásával realizált "üzleti befektetések" erőltetésével.

A "Set The World On Fire" sok mindent tehet, de azt biztosan nem, amit a cím sugall: nem fogja lángra lobbantani a világot, bizony még a dallamos hard rock rajongók szívét sem. Egyszerűen túl langyos, túl üzletszerű, túl rutinszagú, híján minden frissességnek, inspirációnak és őszinteségnek. Ezt a projektet nem Euterpé, a lírai verselés és zene múzsája csókolta homlokon, hanem Hermész, a kereskedők (és találóan: a tolvajok) istene. Nyilván akad itt egy-két ütemes lábmozgatásra késztető szerzemény, de nekem a sokadik hallgatás után sem maradt meg belőle semmi, csak az a bosszantó érzés, hogy óriások énekelnek törpékre szabott dalokat (és a hangzás sem 100%). Valójában még a két énekes képességei sincsenek kihasználva (nem hogy kamatoztatva!), Gioelinek például egyedül a lemezt záró lírai "Let Me Out" ad esélyt arra, hogy lenyűgözze a hallgatóságot. Micsoda pazarlás!

Tartuffe