Kiadó:
ear Music

Honlapok:
www.marillion.com
facebook.com/MarillionOfficial

A Marillionnak nem ez az első DVD-je, még csak nem is az első dupla koncert DVD-je. Nekem pl. megvan a gyűjteményemben a '89-'90-es turnén rögzített "From Stoke Row To Ipanema" (2003), ami szerintem a Hogarth-éra hőskorszakának nélkülözhetetlen alapdokumentuma, bár a látvány nem lehengerlő. De megvan a "Brave" zseniális, de legalább annyira nyomasztó DVD változata is, ami szerintem a Pink Floyd "The Wall"-ja mellett a műfaj egyik kiemelkedő koncepcionális zenés filmje (ez ugyanis nem koncert DVD). Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy – noha az együttessel a viszonyom az "Anoraknophobia" (2001) óta közel sem felhőtlen – az "All One Tonight"-ot is be kell szerezni, hiszen egy nagyon is reprezentatív, két DVD-s koncertet kapok, amit ráadásul a gyönyörű Royal Albert Hallban rögzítettek, spéci színpadképpel, kamarazenekarral stb.

Attól már korántsem voltam elragadtatva, hogy egy három órás összegző, legnagyobb slágereket tömörítő buli helyett, a legutóbbi "F.E.A.R." (2016) fullos előadását kapom az első korongon, a másodikon pedig egy olyan gyűjteményt, amiből (a "Man Of A Thousand Faces"-t kivéve) gondosan kigyomláltak minden pattogósabb, életigenlőbb nótát. Erről folyt már itt vita a kommentekben, de engem hosszútávon irritál az a véget nem érő, belassult, öreguras, halvérű, már-már szuicid nyűglődés, amibe Hogarthék közel két évtizede beleragadtak. Minden lemezüket szeretem a "Marillion.com"-mal bezárólag, de utána a kapcsolatunk – úgy látszik, helyrehozhatatlanul – megromlott. Hogy ezért ők a felelősek, vagy én, vagy mindkét oldal, nem tudnám pontosan megfogalmazni. Azért hajlok rá, hogy őket hibáztassam, mert a régi lemezeiket ma is rendszeresen hallgatom, a műfajt azóta is csipázom, csak éppen az utóbbi hét (hét!!!) Marillion nagylemez untat halálra.

Persze a két utolsó stúdióalbum (amiről itt és itt írtunk) tulajdonképpen nem volt rossz, sőt a korábbiakhoz képest javuló tendenciát mutatott, mégsem ugrotta meg az ingerküszöböm. Minden előítéletemet megpróbáltam levetkőzni, amikor a "F.E.A.R" teljes anyagát tartalmazó első lemezt betettem a lejátszómba. Így, a legendás színpaddal, a káprázatos fénytechnikával, a szemet gyönyörködtető fényképezéssel még élveztem is, de amikor betettem a második DVD-t szinte föllélegeztem. Igen, ez az! Pedig ez az élmény sem volt 100%-os. Semmi a Fish-es korszakból (ezt talán még megértem), de a klasszikus Hogarth-lemezekről is csak szó szerint egy-egy pőtyögös darab (kivéve a két számmal képviselt "Season's End"-et).

Azt kell mondjam, hogy a DVD-t nem a szetlista miatt volt érdemes megvenni, hanem a tökéletes hangzás és a legalább annyira tökéletes látvány miatt. Akinek ellenben bejön az, amit az együttes az utolsó kb. 17 évben művel, egyszerűen nem hagyhatja ki ezt a komoly költségvetésű, rajongóbarát csomagot.

Tartuffe