Kiadó:
Frontiers Records

Honlapok:
www.hardlinerocks.com
facebook.com/hardlineofficial

Ahhoz képest, hogy Johnny Gioeli sok-sok szűk esztendőn át különösebb föltűnés nélkül alibizett (mondjuk ki: pénzt keresett) Axel Rudi Pell mellett, mostanában eléggé felpörögtek körülötte az események, köszönhetően annak, hogy a nápolyi Frontiers kiadó – mellé rendelve a kedvenc udvari dalszerzőt, Alessandro Del Vecchiót – meglátta benne a fantáziát (mondjuk ki: a rentábilis befektetést). A hamvaiból föltámasztott Hardline utoljára 2016-ban jelentkezett egy felemás nagylemezzel (Human Nature), de Gioeli nem pihent, hiszen tavaly két albumot is kiadott: az egyiket Deen Castronovóval (Set The World On Fire), a másikat pedig szólóban.

Mindkét tavalyi megjelenés iszonyú haloványra sikeredett, az igértes Deen-Castronovo projekt jelentéktelen kis pukkanása különösen rosszulesett. Ezek után tényleg semmi okom sem volt fényes reményekkel nekifutni az új Hardline anyagnak, de úgy éreztem, meg kell adni az esélyt egy olyan fenomenális toroknak, mint Gioeli. Na és mit sodort parta a Frontiers nevű cunami? Meglepetésemre komoly energiát feccöltek (mifelénk: feccoltak) abba, hogy az általam igen nagyra tartott legelső lemez (Double Eclipse, 1992) hangulatához, habitusához visszatérjenek. Ez konkrétan azt jelenti, hogy kevesebb a balladázás, több a dögös, himnikus hard rock, Gioeli nem modoroskodik, hanem süvölt, ahogy csak ő tud, és újra vannak kifejezetten amerikás motívumok (pl. Chameleon). Hurrá!

Tök lelkesítő a dolog, mindazonáltal le kell szögeznünk, hogy a "Life" azért nem "Double Eclipse", legföljebb annak hasonló vonásokkal rendelkező, vidéki unokaöccse. Jó, a borítót nem gondolták túl, de ez mindenesetre egy olyan dalcsokor, amely végre nem méltatlan a tiszteletreméltó gyökerekhez, és amelyben Gioeli kivételes képességei is szabadon szárnyalhatnak. Az irány jó, remélem tartani tudják a jövőben.

Tartuffe