Kiadó:
Frontiers

Honlapok:
www.rebbeach.com
facebook.com/RebBeach

Bár Mike Judge a maga nemében zseniális - elég, ha a szégyenletesen alábecsült "Idiocracy" (Hülyék paradicsoma) című egész estés szatírájára gondolunk -, a Beavis & Butt-head sorozattal helyrehozhatatlan károkat okozott. Szerintem ez igaz általában véve a hard rock/heavy metal műfajra (innen eredeztethetőek az olyan gyalázatos förtelmek, mint pl. "Rokker Zsoltti", meg a szerencsére rövid életű magyar Headbanger's Ball tapló ujjbábúja), de kiváltképp igaz Kipp Wingerre és zenekarára, akik a Beavis & Butt-headben szereplő Stewart nevű gyíkarc miatt, aki állandóan Winger pólót hordott, és akit folyamatosan "wussy"-nak, azaz puhapöcsnek csúfoltak, hatalmas presztizsvesztést szenvedtek. Pedig a Winger a kor egyik legtehetségesebb és legígéretesebb zenekara volt, amit az újraalakulás óta minden kétséget kizáróan be is bizonyítottak.

Reb Beach a Winger gitárosaként tűnt föl, de kvalitásai alapján már ekkor egyértelműen tartozhatott volna a Mike Varney és kiadója, a Shrapnel által babusgatott gitárhős kollektívához, a nagy instrumentális shredder nemzedékhez. Hogy nem így alakult, az elsősorban annak köszönhető, hogy Beach alapvetően inkább csapatjátékos - dolgozott pl. Don Dokkennel is, manapság azonban David Coverdale hűséges társaként ismerjük a Whitesnake soraiból. A másik ok, amely miatt gitárhős ugyan, de mégsem emlegetjük egy lapon Joe Satrianival, Steve Vai-jal, Paul Gilberttel stb., hogy kb. három évtized alatt mindössze két és fél szólólemezt sikerült kiadnia (az első inkább egy demó EP), az utolsót pedig már közel 20 éve!

Nyilván a koronavírus által okozott leállásnak és a Whitesnake öreguras tempójának köszönhető, hogy most végre a Frontiers kiadó jóvoltából kezünkbe vehetjük Beach harmadik szólólemezét, amellyel újfent vastagon igazolja sejtésünket, miszerint helye van a gitáristenek olympuszi kristálypalotájában. Aki klasszikus metal shred anyagra, vagy Whitsnake-féle bluesos hard rockra számít, csalódni fog. Az albumot indító "Black Magic" ugyan ilyen (mármint tőről metszett instru aprítás), de ez nem új szerzemény, hanem egy régi nóta új fölvétele, mely eredetileg - ha nem tévedek - 1991-ben, a "Guitars That Rule The World" című, neves gitárosokat fölvonultató válogatáslemezen jelent meg.

Az új album nyilván hozza a zsáner kötelező elemeit (Aurora Borealis, Infinito 1122, Cutting Loose), de javarészt inkább fúziós ihletésű darabokat tartalmaz (Little Robots, Whiplash, Hawkdance), sőt - Túrisas kolléga őszinte bánatára! - funkos tételeket (Attack Of The Massive, The Way Home). Persze aki ismeri Beach első, 1993-as szólólemezét, ezen aligha fog kiakadni. Bár a Wingerben és a Whitesnake-ben nem ezt látjuk/halljuk tőle, de természetes körülmények között nyilván ez jön belőle - innen a kiadvány címe: A View From Inside (A látvány - kilátás? - belülről). Ettől ez még egy tipikus és műfaji elfogultságtól függetlenül maximálisan élvezhető, nagyszerű gitáros album.

Tartuffe