Kiadó:
Actworld/Marquee Records

Honlapok:
www.actworld.se
facebook.com/acttheband

Megöregedtem és megcsontosodtam. Nem szeretem és nem tudom követni a trendeket. Mindenki előtt világos, hogy a zeneiparban mindig is az éppen "uralkodó" hanghordozó befogadóképessége határozta meg egy album terjedelmét. A baksák 35-45 perc között mozogtak. A magnókazetta már simán megengedte az 50-60 perces játékidőt, végül a CD megjelenésével már olyan is előfordult, hogy egy lemez hossza akár 70-80 percre rúgott. Mivel a klasszikus hanghordozóknak - úgy tűnik - egyre inkább befellegzett, ezek a határok, időkeretek értelmüket elvesztették. Manapság, amikor a többség iTunesról, Spotifyról és - ne adj' Isten! - Youtube-ról hallgat zenét, mi jelentősége van még az album-formátumnak vagy a kiadott anyagok hosszának? Nem sok.

Értem én..., csak nem szeretem. Régen az EP formátum promóciós célokat szolgált, illetve alternatív verziókat, maxikat, esetleg élő fölvételeket "hordozott" az elvetemült gyűjtőknek, DJ-knek, ma egyre gyakoribb, hogy a hagyományos értelemben vett nagylemezek helyett ilyen 15-20 perces szösszenetek jelennek meg. S ami még ennél is bosszantóbb, ha valaki pl. CD-n akarja ezeket az EP-ket megvásárolni, ugyanazt az árat fizeti érte, mint egy teljes értékű, órás-másfél órás "LP"-ért. WTF?

Szóval nem kevés frusztrációt okozva a korosodó, magas vérnyomásos, epés öreg rajongó(k)nak, a méltatlanul kevéssé ismert svéd prog gyöngyszem, az A.C.T is átállt az EP formátumra. Az olyan lehengerlően zseniális nagylemezek után, mint pl. a "Last Epic" (2003) vagy a "Circus Pandemonium" (2014), tavaly előtt a svédek már csak 22 percnyi újdonsággal voltak hajlandók a közönségszolgálatra. Mint kiderült, 22 perc alatt is lehet varázsolni, a "Rebirth EP" így is fölkerült az éves toplistámra.

A szűkre szabott varázslat, a rövidke bűvészmutatvány most egy "Hőhullámmal" folytatódik. A "Heatwave" címet viselő új anyag kb. 28 perc (beleértve az egy perces intrót), plusz föltettek még az EP-re egy 5 perces élő fölvételt ("Ruler Of The World" a 2019-es EP-ről). A "középlemezt" hallgatva legszívesebben leordítanám a fejét annak, aki kitalálta, hogy: "A jóból keveset adnak". Tessék, kérem, a jóból sokat adni! A "Heatwave" pedig jó, sőt, fantasztikus..., csak éppen bosszantóan rövid.

Ezeket a svédeket kezdettől fogva jellemezte némi színpadias progresszivitás (mint pl. a Styx Dennis DeYoung által fémjelzett klasszikus időszakát - lásd "Paradise Theatre", 1981!), de jellemzi őket egy sajátosan fanyar humor is. Ez nem azt jelenti, hogy poénra veszik a muzsikálást (azt hihetetlenül magas színvonalon űzik), hanem hogy van benne valamiféle játékosság; olyan, mintha sejtelmes mosollyal az arcukon folyamatosan kacsingatnának a közönségre. Ennél jobban nem tudom megfogalmazni. Mondok egy példát! A klipes "Checked Out" első sorai pl. azonnal eszünkbe juttatják a Foreigner megaslágerének, az "I Want To Know What Love Is"-nak agyunkba égett verzéjét: "I've gotta take a little time, a little time to think things over", nyúlásról azonban szó sincsen.

Nem látom értelmét a további szószátyárkodásnak. Lehet, hogy a formátummal nem értek egyet, de a tartalom kifogástalan. Olyannyira, hogy tuti helye lesz az idei toplistámon. A kérdés csak az, hogy honnan és mennyiért tudom majd beszerezni fizikálisan.

Tartuffe