ZZ Top: Live In Germany DVD (1980)

yy_32.jpg

Ezzel a recenzióval alighanem egy sorozat veszi kezdetét, amelyet nem valamiféle tematikus szálra fűzök föl (mint az elfeledett jeles mesterremekeket), hanem egyszerűen arra a tényre alapozok, hogy megint több tízezer forintot költöttem CD-k és DVD-k beszerzésére, és a cucc egyszerre, egy göngyölegben érkezett meg. Ezt most szépen komótosan és módszeresen kicsomagolom, végighallgatom, kiértékelem. Elsőként a ZZ Top egy klasszikus koncert DVD-je akadt a kezembe, így most ez kerül terítékre.

Rögtön le kell szögeznem, hogy nem vagyok rajongó, talán azért is akartam ezzel kezdeni. Viszont van egy-két cimborám (pl. a két Csaba), akiknek adok a véleményére, így miután sokadjára áradoztak nekem a legendás ZZ Top géniuszáról (amiről nekem eddig csak érintőleges információim, élményeim voltak), kénytelen voltam beszerezni egy klasszikus élő fölvételt a hőskorszakból. Van másik, modernebb koncertfölvétel, ami szebben van fényképezve (pl. a 2013-as Montreux-i), talán a hangzás is élesebb, de én olyasmit akartam, ahol még a fiatalabb, éhesebb, vadabb muzsikusok mutatják ki a foguk fehérjét. A "Live In Germany" pedig ilyen.

A koncert a "Degüello" című, sorban hatodik stúdióalbumuk turnéján lett rögzítve az esseni Grugahallében a Német Televízió Rockpalast sorozatának részeként. Mindez 1980. április 20-án, hajnalban történt, a fesztivál záró bandájaként 4-kor kezdtek, a ráadást pedig már reggel fél 6-kor kezdték. Mit mondjak? Rajtuk nem látszik, a közönségen meg nem hallatszik a képtelenül kései kezdés.

Igen fura szerzet ez a három Texas-i csávó. Az egy dolog, hogy hogyan néznek ki, de - és most nem akarok egy rajongót sem megbántani - még csak nem is a legvirtuózabb zenészek: persze itt, egy ilyen blues alapú southern rockbandában nem ez a fő szempont. Billy Gibbonsnál már 1969-ben is akadt megannyi lényegesen jobb gitáros, a Dusty Hill bőgőssel megosztott éneklés sem különösebben figyelemre méltó, sőt. Mégis van valami nem evilági mágia ebben a trióban azon túl, hogy piszkosul össze vannak szokva; árad belőlük egy ellenállhatatlan, lüktető energia, ami évtizedekre közönségkedvenccé avatta őket. Nekem tetszik a kicsit régies, teltebb és természetesebb hangzás is, főleg a '80-as évek slágereihez képest (mint pl. az MTV-ben annak idején unos-untalan játszott Gimme All Your Lovin' - 1983).

Nem lettem én ettől a 93 percnyi 22 daltól atom lelkes rajongó, de komoly megelégedéssel tölt el, hogy immár van egy képes dalgyűjteményem a ZZ Top klasszikus időszakából, amikor még nem voltak túl nagypapások, és amikor még a hangzásba sem rondított bele a '80-as évek vagy az agyondigitalizált "újkor". Hajrá sörivók és fölforgatók!

Tartuffe