Kiadó:
Pride & Joy Music

Honlap:
facebook.com/boguslawbalcerakscrylord

Yngwie J. Malmsteen, bár az utóbbi időben igencsak megkopott a renoméja, nálunk mindig megkülönböztetett figyelmet élvezett, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a pali nyilvánvalóan egy UFO, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a hard rock/heavy metal gitározás - sőt, szerintem általában véve a szólógitározás - egyedi inspirációjával (kb. mint egykor a százszor is áldott emlékű Eddie Van Halen). Ez a bejegyzés azonban nem róla szól, vagyis csak áttételesen. A főszereplő itt egy alig ismert lengyel gitáros/zeneszerző, egy bizonyos Boguslaw Balcerak, akiről - lévén, hogy oldalunk a kalandvágyó és kitartó internetes kapirgálásról hírhedt - már kétszer is írtunk, azaz minden egyes alkalommal, amikor csak önálló lemeze jelent meg.

A "Human Heredity" tehát értelemszerűen, 2011 és 2014 után a harmadik Crylord néven kiadott Balcerak szólóalbum, amelyen rajta kívül - aki az összes gitár-, bőgő- és billentyűsávot följátszotta - csak egy Jeremiasz Baum nevű dobos játszik. Ellenben most is több énekes szerepel a dalokban, köztük olyanok, akiket már jól ismerünk (róluk később), és olyanok is, akikről még sohasem hallottam (David Akesson, Ryan Beck, Jota Fortihno). Annak ellenére, hogy még egy magamféle sokat látott csataló sem ismeri ezeket az arcokat, képességük és teljesítményük alapján nem merülhetnek föl kifogások.

Na, és hogy miért Malmsteennal kezdtem a kritikát? Tudom, hogy ezt a poént már sokszor elsütöttem korábban, de a "Human Heredity" az utóbbi évtizedek egyik legjobb Malmsteen lemeze, amihez - hála a Teremtőnek! - Malmsteennak az égvilágon semmi köze sem volt. Erre persze nagyon is rájátszik Balcerak, hiszen előszeretettel bérel föl olyan énekeseket, akik a svéd-amerikai nagy Hajthatatlan (Relentless) rapszodikus természetét már testközelből megtapasztalták. Jelen esetben Göran Edmanról és Tim "Ripper" Owensről van szó. Mindazonáltal nemcsak az ő szereplésük képzi az összehasonlítás alapját, hanem Balcerak gitárjátéka és dallamvilága is, pedig lengyel barátunk azért nem egy kategória a rajongott mesterrel.

Nem állítom, hogy a "Human Heredity" átütő erejű, hibátlan anyag, mint ahogy a korábbi lemezek sem voltak azok. Viszont aki vágyik némi Malmsteen által ihletett retrospektív merengésre, kedvére válogathat a dalcsokorból. Akad itt néhány egészen tetszetős darab, mint pl. az albumot indító, dögös "It's Just A Wind", vagy a '80-as éveket nagyszerű érzékkel megidéző "Set My Heart On Fire" és "Wind Me Up". Őszinte meglepetésemre még a "You Are My Only Relief" című ballada is határozottan bejön, egyedül a Tim "Ripper" Owens által fölénekelt - mit fölénekelt! fölacsarkodott! - "Wolf At The Gates"-et találom hallgathatatlannak.

Tartuffe