The Night Flight Orchestra: Give Us The Moon (2025)

Kiadó:
Napalm Records

Honlapok:
www.thenightflightorchestra.com
thenightflightorchestra.bandcamp.com
facebook.com/thenightflightorchestraofficial

Szerintem ők álmukból felverve 20 perc alatt hoznak már össze egy frankó kis számot a '70-es, '80-as évek stílusában (akkor legalábbis, ha egy pisztolyt szegezel a fejükhöz ösztönzésként). Nagyon érzik a műfajt, de azért az is tegyük hozzá gyorsan, hogy miközben már a verzék is igen dallamosak, a refrének azért nem mindig ütik meg a "Living On A Prayer" vagy a "You Give Love A Bad Name" színvonalát. Azaz nem fogják nemzedékek buliba-hívó indulóként üvölteni szombat esténként ezeket a következő negyven évben, persze ebben nagy szerepe van a műfaj rádiós jelenlétének is. Ami nincs.

Szóval nem zsenik, csak szimplán ügyes zenészek, akik jól nyomják az AOR-t. Nekem kicsit egysíkúak az újabb lemezeik a Miami Vice - Top Gun - Dirty Dancing – Footloose nosztalgiára felhúzott pop-rock megközelítéssel, és igen, visszasírom az olyan számokat, mint pl. a "Transatlantic Blues" vagy a "The Heather Reports" – na, ilyeneket mostanában már nem írnak. Ettől függetlenül remek választás mondjuk egy hosszabb kocsiúthoz a nem metalos ismerőseiddel, te se hánysz be, ők se akadnak ki. Amúgy jót tett nekik a pihenés a legutolsó dupla menet után, szerintem ez most erősebbre sikerült azoknál.

Beardfish: Songs For Beating Hearts (2024)

Kiadó:
InsideOut

Honlap:
facebook.com/beardfish

Azt azért nem mondom, hogy oda-vissza vágom a Beardfish diszkográfiát, a "Mammoth" és a "The Void" környékén hallgattam őket (úgy 13-14 éve…). Úgy élt bennem ez a csapat, mint akik a '70-es évek progresszív rockját ápolgatják autentikusan, vintage hangzással, de ahol időnként egy-egy rücskös, Black Sabbath-ihlette riff is simán felbukkanhat a nótákban. Szóval volt egy ilyen sötétebb, melankolikusabb tónusa a muzsikájuknak. Mint számomra most kiderült, 2016-ban szép csöndben feloszlatták magukat, talán a sikertelenség, talán Rikard Sjöblom másik zenekara, a Big Big Train miatt. De az is lehet, hogy ezen okok egymásból következnek.

Akárhogy is, ez most akkor valamiféle visszatérés, szép magyar kifejezéssel élve: reunion. Zeneileg is más egy kicsit, talán az eltelt éveknek és a főnököt közben ért hatásoknak (pl. a fent említett Big Big Train)  köszönhetően – ti. Black Sabbath ki, Jethro Tull be. Mármint az alap Yes, Genesis, ELP hatások mellé. Merthogy határozottan érezhető némi folkos beütés ezen a korongon. Néhány számban olyannyira, hogy a progresszív rockról is megfeledkeztek a nagy igyekezetben. Félreértés ne essék, nekem tökre bejön, de biztosan lesznek majd fanyalgók. Ha onnan nézem, bepunnyadtak és megöregedtek, ha innen, akkor megkomolyodtak és letisztultak. Azt már neked kell eldöntened, hogy nálad melyik játszik, egy biztos, egy próbát megér!

Bonfire: Higher Ground (2025)

Kiadó:
Frontiers

Honlapok:
www.bonfire.de
facebook.com/bonfireofficial

A legjobb balladákat a kemény bandák írják, ugyebár. Jó üzleti érzékkel meg is jelent már a '80-as évek derekán egy "Metal Ballads" (vagy valami ilyesmi) dupla vinyl válogatás ezekből, amire, ha visszagondolok, a mai napig a Bonfire jut eszembe először. A "You Make Me Feel" kábé mindent vitt, 40 évvel később is a fülemben van ez a Scorpions világslágereivel felérő nóta. Ehhez képest a csapat lemezei elkerültek akkor. Ha szembe is jött valamelyik, a nehezen összespórolt reggeli-pénzből nem a germán hajmetál bandára nyúltam rá, hanem mondjuk egy Manowarra. Manapság már persze minden máshogy van, nincs értéke, ára a muzsikának, abba hallgat bele az ember, amibe csak akar.

Rá is néztem ezért a zenekar új megjelenésére (ahogy Garael ajánlásai során korábban is egyikre-másikra). Arra jutottam, hogy az utóbbi időszak irányvonala nem igazán módosult. Ugyanis elég tökösen, dinamikusan nyomják ezek a fiúk – mit fiúk, inkább möglött embörök –, a nóták is elég jók, a hangzás oké, a gitáros kompetens, az énekes…, na jó, ő néha nekem nem annyira jön be, de azért nem béna ő sem. Amúgy a pacsirta friss hús, ez az első rendes sorlemez vele, plusz újra-vettek néhány korai klasszikust, ha jól látom a Spotin. Szóval a Frontiers hasonló dallamrock formációinak a színvonalát simán hozzák. Sokkal többet azért nem.

Kotta