Annyit nyesegettük már a fejlődésképtelenek tűnő, de mimózalelkű magyar heavy metal élet zsenge hajtásait, hogy minden pillanat ünnep, amikor végre nem temetni jövünk, hanem dicsérni fiainkat. Léteznek mára a fiatal muzsikusok között néhányan, akik ki merték tárni a próbaterem ablakait, onnan átnéztek az országhatáron túlra, rácsodálkoztak a teljes fém-univerzumra, annak nálunknál kevésbé áporodott szagú bandáira. Belátták, hogy a heavy metal mára nem feltétlen a NWOBHM úttörőinek lebutított, mucsai kópiáit jelenti, modoros, sipákoló énektémákkal és rossz megszólalással.

Közülük egy a soproni Dalriada zenekar. Ráadásul semmit nem is kellett feltalálniuk, csak beállni a (jó hosszú) sorba, és a mellőzöttséggel nehezen vádolható folk-metal stílus keretein belül maradandót alkotniuk. A túltermelésnek köszönhetően esetemben szomatikus tüneteket okoz az énekesnős, hörgős, folk metal, így alanyi jogon tőlem csak egy öklendezésre lettek volna jók. 

Tehát nem volt elég összeállniuk, minőséget kellet adniuk, és ez most már másodjára sikerült. A "Szelek" (2008) után (kritika itt) ezúttal Arany-balladákat dolgoztak fel, és ha nem is lett hibátlan az anyag (az állandóan hivatkozott Walesi bárdok megzenésítését sem tartom csak erős középszernek), nálam a kéttételes Szent László most olyan, mint gyermekkorom autóskártya-csatáiban a zöld Lola: mindent visz.
Arany János csodálatos balladája, a sírjából kiszálló és a székelyeket győzelemre segítő Szent Lászlóról önmagában is páratlan és felemelő, de ezzel a modern, kétlábgépes, izmos és népies dallamokkal gazdagon átszőtt zenei vázzal, a váltott férfi-női énekkel egyszerűen tarol. A közreműködő és autentikus népzenét játszó Fajkusz Bandával pedig hűségnyilatkozatot (Sopron ebben egyébként is erős) kell aláíratni, hogy a Dalriada lemezeiről soha többé nem hiányozhatnak!

Most ráadásul még a szöveget sem kell elengedni a fülem mellett, bár ezt a képességemet, a túlélés miatt, közel harminc év rockfanatizmus alatt tökélyre fejlesztettem. Az önmagában is lelkesítő dallamok és a vers egybegyúrva őserőt generál. Elég csak egyszer meghallgatni és hajlamos az ember elhinni, hogy innentől kezdve soha nem fognak már mindenféle szarjankók alázni bennünket, mert előjön László a sírjából az ő rettenet kardjával, és minden ellenségünket bőrszínre, felekezeti hovatartozására való különös tekintettel is, ha kell, kurvára elseggel. 

Most pedig reformokra fel, Dalriadát a médiába! Sittesek helyett holnap már ők főzzenek, legyenek tananyag, csináljanak belőle mindenféle szar mixet is akár, mert most ez kell a fiataloknak! Szent László for president!

Túrisas