Kiadó:
Eagle Rock Entertainment

Végre lehetőségem adódik, hogy a szomorú hír bejelentésén túl méltó módon búcsúzzam el a júliusban elhunyt Jon Lordtól, ettől a zenei szellemóriástól. Nem állítom, hogy egy lapon említhető Vivaldival, Bach-hal vagy Rachmanyinovval, de azt az álláspontomat mindenkivel szemben megvédem, hogy saját - ha tetszik: úttörő - géniusszal áldotta meg a Teremtő, amellyel ténylegesen és maradandóan hozzájárult a zenetörténethez. Magas és vastag falakat tört át generációk, műfajok és stílusok között. Amikor a háromrészes versenyművet 1969-ben először előadták az Angol Királyi Filharmonikusokkal (Lord 28 éves volt akkor!), az esemény még tényleg két teljesen különböző, sőt egymással ellenséges világ találkozása volt. Jól ismertek a történetek egyes "komoly" zenészek fölháborodásáról és Ritchie Blackmore mogorva duzzogásáról. Azóta nagyot fordult a világ, s ez nagy részben (a kulturális klíma változása mellett) olyan emberek érdeme, mint Jon Lord.

A híres-hírhedt versenyművet eredetileg tulajdonképpen nem is Lord ötlete volt újra elővenni, hanem Paul Mann karmesteré, aki - miután meggyőzte Lordot - teljesen elképedve szembesült a ténnyel, hogy a "Concerto..." partitúrája szőrén-szálán eltűnt. Szerencsére egy Marco de Goeij nevű holland zeneszerző fanatikus munkával újraírta az egészet az eredeti hangzó és képi anyagok alapos kielemzése után. Nem semmi... Így történhetett, hogy a Deep Purple és a Londoni Szimfonikusok 1999-ben, a darab 30 éves évfordulóján újra rögzíthették az anyagot, amely CD-n és DVD-n is megjelent. Azóta az eredeti 1969-es előadást is fölújították és piacra dobták 2003-ban. Nesze neked, Rajongó, költsed csak a pénzed!

Amikor abban a kivételes isteni kegyben részesülhettem, hogy a versenyművet személyesen is meghallgathattam a MüPában 2009. március 4-én, az Óbudai Danubia Zenekar és a Cry Free közreműködésével, még nem tudtam, hogy szavaim prófétai erővel válnak valóra: "még az is lehet, hogy az utolsó esélyünk (ne adja Isten!), hogy mindezt élőben lássuk-hallgassuk!" Öröm az ürömben, hogy Paul Mann és Jon Lord 2011-ben újra összeborult, hogy a művet végre rendes stúdiókörülmények között is rögzíthessék. Mindketten büszkék voltak ugyan az 1999-es előadásra, de a mindössze 4 napos előkészület és az élő fölvétel miatt néhány dologgal elégedetlenek voltak, főleg, ami a hangzást illeti. Ráadásul a folyamatos turnézás és számos előadás közben helyenként javítgattak is a partitúrán.

Kezdettől fogva az volt a koncepció, hogy ezúttal nem a Deep Purple zenészeivel dolgoznak, sőt Lord ragaszkodott ahhoz is, hogy minden egyes tételben más játssza a gitárszólót. A fölvételek a Royal Liverpool Philharmonic Orchestra saját "otthonában" illetve a londoni Abbey Road Studióban készültek. A "Group" fölállása - természetesen Lord mellett - a következő volt: Guy Pratt (Pink Floyd, Madonna) bőgő, Brett Morgan (Jon Anderson, Sting) dobok, Darin Vasilev gitár (Moderato-Allegro), Joe Bonamassa (Andante), és Steve Morse (Vivace-Presto). Az énekesek a turnéról jól ismert Steve Balsamo és Kasia Laska voltak, őket egészítette ki Bruce Dickinson (Iron Maiden), aki a második tételben hátborzongatóan idézi meg a fiatal Gillant (lásd a csatolt videót)!

Tudom, hogy a pénztárca vékony, ez pedig már a "Concerto..." negyedik változata, de mindenképpen érdemes beszerezni. Tényleg ez a legjobb előadás, amit hallottam, valóban ez szól legjobban, legarányosabban, és mivel a gitárszólók lényegében imprók, mindig érdekes adalékkal tudnak szolgálni. Ez áll mindhárom gitárosra, de elsősorban az ismeretlen bolgár virtuózra, Darin Vasilevre, aki mint valami "Blackmore 2.0 - új és továbbfejlesztett változat" akkorát teker, hogy borsózik tőle az ember háta!

Jon Lordot a fölvételek alatt diagnosztizálták hasnyálmirigy rákkal, folyamatosan romlott az állapota, így akarva-akaratlan ez lett a zseniális Maestro hattyúdala. Talán nem belemagyarázás, ha azt mondom, ez mintha érződne is az anyagon: benne van Lord minden szenvedélye, szeretete, tanáruras bölcsessége, haragja és lelki békéje, reménye és beletörődése... Nagyon hiányzol, Mester! Béke veled!

Tartuffe