Kiadó:
Radiant Records

Honlapok:
www.nealmorse.com
facebook.com/nealmorse

Az utóbbi néhány évben már szinte megszokássá vált egy-egy új Neal Morse anyag megjelenése: ja, kipipálva, már megint eltelt egy év!? A kiemelkedő minőség garantált volt, mint ahogy az eget-földet rengető nagy meglepetések elmaradása is. Most azonban némi izgalom is vegyült a várakozásba, méghozzá két okból: (1) a legutóbbi szólólemez (Songs From November) hervasztóan popos lett, (2) Morse fix bandát gyűjtött maga köré, s így már nem egyszerűen saját neve alatt, hanem (a nem kevésbé egyértelmű) The Neal Morse Band néven "publikál". Persze a hiper-stabil ritmusszekció (Mike Portnoy és Randy George) maradt, a valódi drukkot Eric Gilette gitáros-énekes igazolása okozta, aki szólóanyagával (Afterthought) minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy idevaló, meg fogja állni helyét a legendás muzsikusok között.

Eddig a dolog úgy működött, hogy Morse akkurátusan kidolgozott és bámulatos gyorsasággal megírt egy teljes lemeznyi anyagot (vagy többet), a többi zenésznek jóformán csak föl kellett játszania a rá vonatkozó részeket a stúdióban. Jelen esetben azonban nem volt konyhakész alapanyag: "Szerettem volna látni" – nyilatkozta Morse – "milyen lenne szabadon, ott helyben komponálni minden előzetes elképzelés nélkül. Nagy volt a kockázat! Korábban meglehetősen paranoiás voltam amiatt, hogy vajon a rendelkezésre álló rövid idő alatt a dolgok kiforrják-e magukat… ezért már előre megírtam mindent. Ez az album teljesen más! Nagy teret hagytam a többieknek is, hogy részt vegyenek a komponálásban, kifejezhessék magukat, és az eredmény kimagasló!”

A "kimagasló" eredményt persze nem úgy kell elképzelni, hogy a "Nagyszerű kísérlet" teljesen leválasztható lenne az eddigi Neal Morse diszkográfiától. Korántsem! A Neal Morse-faktor teljes egészében benne van, mint a banda nevében is. Inkább olyan lett az album, mint a Transatlantic: teljes Morse hegemónia helyenként néhány kontribúcióval (ötlettel, fordulattal, megoldással) a többi muzsikustól. Eric Gilette gitárjátéka és éneke kölcsönzi neki a legtöbb frissességet, de én valamivel több egyéniséget vártam volna ettől a közös munkától. Érthetőbben fogalmazva: én azért (a tekintélyes Morse életművel való összehasonlításban) nem találom az új anyagot olyan kimagaslónak. Sőt!

A lemezt nyitó, 10 perces "The Call" nagyon hatásos "fölütés", már-már elhittem, hogy a The Neal Morse Band szignifikánsan több Neal Morse-nál, de a középszerű címadó után következik két hervasztó darab: egy akusztikus ballada (ennél Morse írt már vagy 20 jobbat) és egy jellegzetes "abbeyroados" Morse torzulás (ez a mélypont). Szerencsére a végére jutott egy közel 27 perc hosszú elszállós kompozíció (Alive Again), ez a korong legtransatlanticosabb száma. Talán inkább ezt a vonalat kellett volna erőltetni.

A "The Grand Experiment" egyébként három kiadásban fog megjelenni: lesz egy 1 CD-s változat, egy 3 lemezes digipak (alap CD, bónusz CD: 3 új számmal és két koncertfölvétellel, valamint egy "hogy készült?" DVD), végül egy 2 CD + bakelit verzió. Én javasolnék egy negyedik csomagolást is, ezt nevezhetnénk, mondjuk "Dionysos Deluxe” kiadásnak. Úgy nézne ki, hogy az alap CD-n kicseréljük az uncsi balladát és az idegesítő "Agenda"-t a bónusz CD "Doomsday Destiny" és "MacArthur Park" című nótáira. Az utóbbi nem egy nagy durranás, lehetne helyette esetleg egy instru darab Gillette szólólemezéről. Ha a menedzsment kapva-kap az ötletemen, a blog olvasóit mindenképpen értesíteni fogom, addig viszont be kell érnünk a jelenlegi változatokkal.

Tartuffe