Kiadó:
Scarlet Records

Honlapok:
www.chronoszero.com
facebook.com/chronoszero

Mielőtt valaki megkérdezi, az extrém progresszív metált játszó olasz Chronos Zeróról miért nem jelent itt meg recenzió korábban, gyorsan elmondom: ők SEM kerülhették el hiperérzékeny, precíziós radarjainkat, pusztán arról van szó, hogy a debütáció (A Prelude Into Emptiness – The Tears Path: Chapter Alpha) idején, 2013-ban túl elfoglaltak voltunk ahhoz, hogy kielemezzük az egyébként figyelemreméltó bemutatkozást. Szabadidőnk, forrásaink, erőtartalékaink végesek, manapság gyakorlatilag két teljes értékű "dolgozónk" van, plusz két szabadúszó, hobbi-recenzor.

A Chronos Zero atyja, a multi-instrumentalista Enrico Zavatta egyébként a nemrég emlegetett dán zseni, Finn Zierler olasz inkarnációja. De tényleg. Kísérteties a hasonlóság a két csákó zenei ízlése, lelki világa és alaphangulata között, talán annyi különbséggel, hogy Zavatta egy kicsit jobban vonzódik az extrém metálhoz és a SymphonyX által képviselt  (ma már egyre kevésbé) neo-klasszikus progresszióhoz. A Chronos Zero leginkább úgy írható le: mint a Beyond Twilight, SymphonyX, Textures, Empyrios és Epica eszement keveréke, ahol a dalok súlyosak, összetettek, és nem utolsósorban elképesztően deprimálóak.

Az első lemezhez képest annyi a változás, hogy immár három énekes is van a bandában: az igen mutatós olasz hölgy, Margherita Leardini az áriákért (és a karcos, férfiakat meghazudtoló dögös rekesztésért), Manuel Guerrieri a hörgésért, Gianbattista Jan Manenti (Love.Might.Kill) pedig a tiszta férfi énekért felelős. Utóbbiból sokkal többet szerettem volna hallani, talán lehetőséget kap majd valamikor egy jó kis prog-power metál bandában, mert lenyűgöző az a hangorkán, ami a torkából kiszakad: simán az általam csak AZ énekesnek tartott Russell Allen mellett említhető.

A hangzásért a DGM-ből ismert és manapság hangmérnöki minőségben is vitézkedő Simone Mularoni felelős. Nem is véletlenül említettem a hasonszőrű bandák között a Mularoni által életre keltett Empyriost. A sound pont olyan modern, fejszaggató és arányos.

A Chronos Zero nem könnyű hallgatnivaló, csak a megfelelő extrém és progresszív előképzettséggel rendelkezőknek ajánlom, akik képesek egy Beyond Twilight lemezt elejétől végéig meghallgatni anélkül, hogy az altatókat el kéne zárni előlük, vagy a lelkisegély-vonalat gyorshívásra állítani a telefonjukon. A helyzet persze nem ilyen drámai, hiszen Zavatta gondoskodik arról, hogy zeneileg ne legyen sekélyes az élmény.

Tartuffe