Kiadó:
InsideOut

Honlapok:
www.hakenmusic.com
facebook.com/HakenOfficial

A Hakennél úgy látszik, begyújtották a rakétákat. Röpke két év után (miközben egy dupla CD+DVDs koncert anyaggal kényeztettek minket) már itt is van a folytatás. Talán épp a relatíve gyors megjelenésnek a következménye, hogy az új album 45 perc körüli játékidejével elég szokatlan a Haken-diszkográfia többi darabjához képest. A jóból keveset adnak – szól a mondás. Mondjuk a piros Rorschach tintapaca-tesztes lemezborító alattomos megsértése a jó ízlésnek (csakúgy, mint a Henshall és Griffiths által használt fej nélküli gitárok), de ezt az igényes tartalom miatt hajlandó vagyok elnézni nekik.

A zenei tartalom pedig – már az elején megsúgom – tényleg igényes. Meglehet, hogy nem mindenkinek fog ez tetszeni, de a hangmérnöki és produceri munkába most bevonták a volt Periphery bőgős Adam "Nolly" Getgoodot, aki egy határozottan metálosabb hangzást kevert a brit proggereknek. Elképzelhető, hogy a Mike Portnoy-jal közös színpadon töltött idő nem múlt el nyomtalanul (Portnoy egy Twitter üzenetében "az én fiaim"-nak nevezte őket), egyfajta Dream Theater-esedésnek lehetünk ugyanis fültanúi. Kezdenek kikopni a korábban rájuk erősen jellemző, elszállós brit neo-progos jegyek, még a két évvel ezelőtti "Affinity"-ben is mennyi ős-Genesis, King Crimson, Yes hatást lehetett fölfedezni! A szálkásítás mellett most inkább a "kúlnak" és modernnek gondolt kütyü-mütyüzést tolják. Szerencsére nem dubstepes, technós fölfogásban (mint manapság egyes pop rock/metál zenekarok).

A "Vector" mellesleg egy a műfajra széles körben jellemző zagyva, obskúrus történetre fölfűzött koncept-album. A psycho-horror sztorizást inkább meghagyom a Stephen King rajongóknak, engem őszintén szólva irritál a műfaj beteges vonzódása a témához. Az új zenei irányvonal emblematikus darabja az instrumentális "Nil By Mouth", ami gyakorlatilag minden különösebb teketória nélkül kezd bele a "csűrdöngölésbe”. Ez talán – legalábbis ilyen bőkezű adagolásban – nem volt rájuk jellemző. Én bírom az ilyesmit, de el tudom képzelni, hogy ezzel néhány "lágyabb szívű" rajongót elidegenítenek maguktól. Ki tudja? Aki ilyen zene hallgatására adja a fejét, valószínűleg eleve sokkal nyitottabb az átlagnál.

A fölvezető kis szösszenettől (Clear) és a számomra unalmas nyűglődéssé fajuló "Host"-tól eltekintve (egy lassú legyen szép vagy patetikus, de ne baljós!) egyébként a lemez hibátlan. Nem igazán tudok vitatkozni Mike Portnoy-jal, aki a már idézett Twitter üzenetben az év prog-albumává kiáltotta ki a "Vector"-t. Eddig egyedül Michael Romeo szólómeze veheti föl vele a versenyt, és ez már valószínűleg így is marad, mert úgy tűnik, sem a The Paralydium Project, sem a Teramaze nem fogja már idén kiadni az új anyagát.

Tartuffe