Kiadó:
Music Theories Recordings

Honlapok:
www.paulgilbert.com
facebook.com/paulgilbertmusic

Nagyon csípem ezt a (Gilbert) Palit, a 2012-es "Vibrato" a mai napig megkérdőjelezhetetlen alapvetés nálam, de azután a 2014-es "Stone Pushing Uphill Man"-nel kicsit léket kapott a lelkesedésem, ami az "I Can Destroy" (2015) albummal egyenesen átment frusztrációba. Biztos vagyok benne, hogy ő nem osztozott ebben a frusztrációban, de most mégis úgy tűnik, hogy némileg rápihent a dolgokra és minden igyekezetét bevetette, hogy valami frissel rukkoljon elő.

Jelen esetben azt találta ki, hogy gyakorlatilag ismeretlen (de ettől még nagyon is kompetens) muzsikusokkal lényegében élőben rögzíti az anyagot, ráadásul úgy, hogy helyet hagy az improvizációnak. A "külső fül" ebből a spontaneitásból nem hall sokat, hiszen annyira egyben van a csapat, Gilbert pedig annyira összeszedett, hogy az egész olyan lett, mintha az utolsó hangig minden előre meg lett volna komponálva. Persze mielőtt megnyomták a fölvétel gombot, azért alaposan begyakorolták a darabokat, ez nem kérdés.

A beszédes címet viselő "Behold Electric Guitar" tulajdonképpen végig instrumentális lemez, egyedül az "A Herd Of Turtles"-ben verselget Gilbert enyhén erőltetett akcentussal. Azt mindenképpen üdvözlöm, hogy a "Vibrato"-hoz hasonlóan – ahol Pali bájos felesége működött közre – itt is komoly szerepet kapnak a billentyűk. Asher Fulero kísérete és szólómunkája üde színfoltja az albumnak.

Az itt szereplő dalcsokor izmos és ízléses keveréke a különböző stílusoknak: akad a lemezen boogie (Love Is The Saddest Thing), blues (Blues For Rabbit), funky (A Herd Of Turtles) és mindezek csak Gilbertre jellemző keveréke. A tucatnyi nóta közül egyedül az "I Love My Lawnmower"-t vagyok kénytelen ugratni, egyébként elejétől végig nagyon hallgattatja magát. A releváns oldalakon egyelőre csak amerikai turnéállomásokat látok, de fölöttébb csalódott lennék, ha nem kanyarodnának el mifelénk. Ha jönnek, én megyek! Az tuti!

Tartuffe