Turbulence: B1nary Dream (2024)
Kiadó:
Frontiers
Honlapok:
www.turbulenceprog.com
facebook.com/turbulenceofficial
Nemrég részt vettem egy biztonságpolitikai előadáson - azt nemzetbiztonsági okokból nem árulhatom el, milyen minőségben :) -, amelyben szó esett az ún. "arab tavaszról", s erről az előadó megjegyezte, hogy valójában nem volt se arab, se tavasz. Nekem az igazi arab tavasz az volt, amikor a Myrath első lemeze (Hope) megjelent. Ez az arab tavasz nyitott most új rügyet a libanoni Turbulence - szinte hihetetlen! - immár harmadik lemezével. (Megjegyzem, a szó legszorosabb értelmében sem Karthágó, sem Főnícia népe nem arab.) Az előző albumról (Frontal) elismeréssel nyilatkoztam, s nem lesz ez másként most sem.
Az a helyzet, hogy a Myrath minden zsenialitása ellenére az én ízlésemnek egyre kommerszebb, hatásvadászabb, kiszámíthatóbb lett, s ez a folyamat mintegy kicsúcsosodott a legutóbbi lemezükben (Karma), amely március 8-án, hosszú nyűglődés után végre hivatalosan is megjelent. Pont ezért kimondottan vigasztaló, hogy az "arab tavasz" új, életerősebb hajtásokat is hoz. Ugyan a Turbulence előző lemezével kapcsolatban kijelentettem: "hiányolom egyrészt a közel-keleti népzene és modalitás fajsúlyosabb megjelenését, másrészt a követhetőbb, szerethetőbb dallamokat", és ez a kifogásom továbbra is él, a harmadik nekifutásra nagyon összekapták magukat.
Ha a Myrath új albumával hasonlítom össze, ez az anyag sokkal modernebb, invenciózusabb, színesebb, változatosabb, izgalmasabb, ígéretesebb, de egyben borúsabb, sűrűbb is. Nem olyan könnyen emészthető, mint a "Karma", de lényegesen tartalmasabb, így a hamisítatlan "orientális" progresszív metálra kiéhezett hallgatók étvágyát sokkal hatékonyabban kielégíti. Továbbra is csodálkozom, hogy ezt a csapatot a nápolyi Frontiers karolta föl, ami azért nem a kísérleti zenék kiadójaként ismeretes.
Azt kell mondjam, a Turbulence átvenni látszik a stafétát a műfaj eddigi babérkoszorús bajnokától, a Myrath-tól. Míg ott véleményem szerint már leáldozóban van a nap, itt még ereje teljében, sőt, talán a zenitet sem érte el. A Turbulence igazi színpompás virág, ami egy egyébként gyönyörű és izgalmas ország, a Közel-Kelet Velencéjeként emlegetett Libanon romjain bontotta ki szirmait. Bravó!
Tartuffe