Honlapok:
www.marcelcoenen.com
soundcloud.com/marcelcoenen
facebook.com/MarcelCoenenOfficial

Sosem titkoltam, hogy Marcel Coenen az egyik kedvenc gitárosom. Sajnos nem túl termékeny, a korábbi bandáira (Lemur Voice, Sun Caged) sem volt jellemző a hiperaktivitás, de szólóban is komótos a tempó. A Sun Caged nevű formációval, a varázslatos teljesítményt nyújtó Paul Adrian Villarreal énekessel a mikrofonnál 2011-ben olyan lemezt készített (The Lotus Effect), amely megkérdőjelezhetetlenül beírta magát nálam az életre szóló Top 10-be; vagyis egyértelműen az ún. lakatlan szigetes törzsanyag része. Coenen mindig kapható egy kis session munkára (Ayreon, Carthagods, Hubi Meisel), de az utóbbi időben gyakorlatilag szoba- vagy pincegitáros lett belőle, mint Malmsteenból.

A legutóbbi, 2023-as "Resurrection" félig instru, félig énekes lemez volt, de olyan gányul szólt, és a szerzemények is olyan - hogy is fogalmazzak finoman? - átlagosak voltak, hogy nem ugrotta meg nálam az ingerküszöböt. Ezek után nyilván ki voltam éhezve valami finomságra, ezért nagy reményekkel vetettem rá magam a javarészt még tavaly rögzített új anyagra. Főleg azok után, hogy megtudtam: ez most végig énekes album lesz, ráadásul egy rakat vendég vokalistával. Ez egyébként jól is elsülhetett volna, de amikor végre megjelent a meghívott énekesek listája, igencsak elszontyolodtam. Ennél már az is jobb lett volna, sőt igazából az lett volna jó, ha visszajön Villareal a nyakatekert, csodálatosan őrült dallamaival.

A "Fejszét" most is úgy vette föl Coenen, hogy gyakorlatilag a dobokon kívül (ezeket Hans In T Zandt püföli) minden hangszeren ő játszott. Egy dalba (Don't Let The Freedom Fool Ya) belekalamolt Richard Ritterbeeks bőgős, valamint pár nótában segített Rene Kroon billentyűs. Egyébként szinte minden dalt más és más énekelt föl, de Kelly Sundown Carpenter nevén kívül alig találunk köztük ismerőst (Ollie Oldenburg, Pascal Remans, Colleen Gray, Gregoor van der Loo, Hans Reinders, Jos Severens, Sascha Burchardt, Esther Brouns és Dennis Schreurs).

A gitárszólók természetesen most is emlékezetesek, mi több, káprázatosak, de a hangzás sajna elég "házistúdiós", leaglábbis ami a dobokat illeti. Ennél azonban nagyobb baj, hogy nem mindegyik énekes való ebbe a ligába, sokkal inkább egy alsóbb osztályba, kivéve talán Gregoor van der Loot (An Unfairy Tale), aki ráadásul inkább billentyűs, mint énekes, és természetesen Carpentert (Old Ways). A gyorsabb dalok jellemzően direktebb hangvételűek, így nekem elsősorban a progosabb hatású lassú tételek jönnek be (Mirage, An Unfairy Tale, Endless Liberty), mert ezek emlékeztetnek leginkább a sajnos már régmúlt Sun Caged korszakra.

Fájdalom, de azt kell mondjam, hogy a "Fejsze" nem egy finom, precíziós műszer, inkább olyan, mint az a fa, amit vele faragnak... Ez bizony nem hozza a lótusz hatást...

Tartuffe