Tudtam én valahol, hogy Top50 lesz belőle előbb-utóbb, valahogy – tudat alatt? – mindig kimarad valami fontos, ami lehetőséget ad a folytatásra. Jelen esetben a Pink Floyd, de azt se teljesen értem, hogyan tudtam lehagyni eddig a D.A.D.-t. Vagy a Queent. Egy kis módszertani lábjegyzet: bár kedvenc…

Nem vagyunk már fiatalok, ez a négy ember itt már nem keresi az újdonságokat olyan megszállottan, mint régen, de talán nem is a (mi) feladatunk. Az idei toplistánkon ezért nagy újdonságok nincsenek, de minőségi albumok azért bőven. Mintha a műfaj is megfáradóban lenne amúgy, legalábbis arra a…

Érdekes vélemények fogalmazódnak itt meg tanult kollégáimtól, megannyi igazsággal. Egyrészről a zeneipar és a rockzene válságáról, az abból következő gyenge felhozatallal magam sem tudok vitatkozni, szinte egyetlen lemez sem sokkolt és taglózott le igazán az idén (Yngwie igen, de az pont az…

Ez a nyomorult COVID kinyírta az élő zenét, de azt nem mondhatjuk, hogy lemez fronton is visszaesés lenne. Volt idejük a művész uraknak ugyanis elszuttyogni a fölvételekkel, meg is szórták szerencsétlen hallgatókat, és azt kell mondjam (némileg ellent mondva az előttem szólóknak), hogy nem csak…

Nem is emlékszem olyan évre, amikor nem sikerült 15 olyan albumot kiemelnem az elmúlt majd 365 napban hallgatottakból, melyeket listába akartam rendezni vagy a magam, vagy az olvasók örömére (inkább az előbbire), hogy ismét elcsodálkozhassanak a blogot látogatók az ízlés sokszínűségén. Ebbe minden…

Ha jól emlékszem, már tavaly is úgy éreztem (s ebben bevallom: évekkel megelőzött Túrisas kolléga), hogy az annak idején (nem mellesleg: indokoltan) 10-ről 15-re duzzasztott toplista kezd túl bő lenni, pontosabban lötyög a gatya a hard rock és heavy metal lesoványodott élbolyán. Ez az érzés most…

Amikor annak idején leadtam a listámat, a megjelenés napján leesett, hogy valamit nagyon el…szúrtam. A felhívást a kedvenc lemezek összeszedésére én automatikusan heavy metal albumokként értelmeztem, és annyira fókuszáltam a kemény rockra, hogy az egyik legnagyobb favoritomat, a "Misplaced…

Nincs értelme elkendőzni a nyilvánvalót. Lehet ugyan a szokott menekülőutakon kimagyarázni, hogy belül milyen fiatalnak érzem magam, de már ez sem igazán egyértelmű számomra. Amikor az éves toplista helyezettjei szinte csak a nagy öregek közül kerülnek ki, akkor valljunk színt bátran; magam is velük…

Ami általában véve a közhangulatot és az életminőséget illeti, csak egyetérteni tudok Garael kolléga évértékelő gondolataival. Ilyen egy pocsék, förtelmes, kriminális, silány, csapnivaló évet! Ki gondolta volna, hogy ilyesmit megérünk? Én igazából a fiatalokat, a gyerekeket és a tizenéveseket…

Ez az év a veszteségeké volt, mind egzisztenciális, mind a búcsúzás értelmében. Talán még soha nem hagyott el bennünket 365 nap alatt ennyi példakép, kedvenc, ikonikus alakja a rocknak és a metalnak: a koncertek hiányából eredő frusztrációt vélhetően el is fedte a gyász érzése, az alkotás korlátok…