Ahhoz képest, hogy egy éve nagyon sikerült kihúznom a gyufát itt házon belül és kívül - "Túrisas írásait (amikor még voltak :)) szeret(t)em, de ez a listás nyavalygás (bocs) eléggé lefárasztott" - a Top 6-os listámmal, most megembereltem magam, noha a helyzet lényegében nem változott. Ennyi lemez fért bele, a magánélet és a későn jött, ráadásul kényszeres "zenecsinálási" mániám miatt. És amire már tavaly is utaltam, nálam a zenehallgatási módszertan a következőképpen alakult: ha egy lemez azonnal nem fog meg, nem nagyon van több esélye, nem lesz CD-rendelés, de lesz lomtár...

Ha viszont megérint, akkor napokig nem tudok tőle szabadulni és meg kell hogy szerezzem eredetiben bármi áron. Így jártam idén a Galneryus "Angel Of Salvation" dalával, sőt lemezével, ami ráadásul nem is idei, mégis eltöltöttem vele nettó sok-sok órát...(külön köszönet a kedvesemnek, aki képes volt Japánból berendelni a Karifa alá, ráadásul a Kaipa "Sattyg"-jával egyetemben. Na, ki nyerte az idei rockkarácsonyt?)

Ja és még annyit, hogy bár tartom magam ahhoz, hogy egy megjelenésről lehet objektíve zenei értékítéletet mondani, szoktam is, ez a lista ezúttal vállaltan hiper-szubjektív, egy-két olyan lemezzel, ami nem lehetne ott ahol van, ha nem fűzne hozzájuk valami nagyon személyes dolog, élmény, mittoménmi.

1. Kaipa: Sattyg

Nagyon régen, talán évek óta nem hatott rám úgy muzsika, mint a nyitó nóta, az "A Map Of Your Secret World". Ennyire szép és felemelően tiszta zenével ritkán találkozik az ember. Bár zenebolondok vagyunk és sokszor bólogatunk elismerően egy-egy megjelenésre, az a bizonyos libabőr így sem mindennapi élmény. A lemez első félórája nekem még sokadjára is az.

2. Galneryus: Vetelgyus

Vigyázó szemeitek Japánra vessétek! Nekem az "Angel Of Salvation" volt az idei heavy metal etalon, de a 2014-es lemez is elképesztő bravúros. És engem a Miki egér hangú japán énekesek sem érdekelnek, ráadásul nem is hallom őket annak. Olyan felkészültség van itt dalszerzésből, hangszerismeretből, hogy nem lehet félrenézve elsétálni mellettük.

3. Daniele Gottardo: Non Temperato

Dánielek következnek Itáliából. Ez a Dániel megírt egy kortárs klasszikus zenét, és gitáron, klasszikus zenekarral kiegészülve eljátszotta nekünk. Nem állítom, hogy minden pillanatában könnyű hallgatnivaló, de zeneileg egészen kimagasló színvonal, kár, hogy kevés emberhez jut el, és ha el is jut, majd túl nehéz falatnak bizonyul. Emberileg is több mint korrekt arc, lógok is még neki egy promóciós interjúval...

4. Daniele Liverani: Fantasia

Ez a Dániel is minőségi instru lemezt dobott piacra (piac... - bárcsak lenne, megérdemelné...) és nem tagadom, hogy a listámban azért is szerepel, mert a kitűnő anyagon túl egy nagyon jó fej zenefanatikust ismertem meg a személyében. Hát persze, hogy házhoz jött a dedikált promóciós csomag, mindenféle jósággal együtt. A "Black Horse" libabőr, pedig már tudjátok, hogy nem mindennapos élmény.

5. Accept: Blind Rage

Szögletes germán fém, de nincs rajta egy árva rossz nóta sem, és az a tény, hogy a lemez mellé odacsomagoltak minimális felárért egy csúcsminőségű koncert DVD-t, az nagyon komoly érv volt a vásárlás mellett.

6. Marty Friedmann: Inferno

Továbbra sem tudom felfogni, hogy a nemzenész létére meglepően jó fülű Tartuffe miért is nem érti Marty művészetét. "Undertow", hééé, hallgassad má' meg, de mán!!! Még mindig semmi? - Passz! Ja és Jason Becker szerzemény is szerepel itt. Hadd ne magyarázzam, hogy ez miért több mint egyszerű öröm...

7. While Heaven Wept: Suspended At Aphelion

A fene gondolta, hogy ez ennyire jó muzsika! Valahogy teljesen másnak képzeltem, valami intellektuális kamunak. De nem. Örvénylő szépség.

8. Evergrey: Hymns For The Broken

Már leírtam őket és szó mi szó, be is sokalltam egy kicsit Englund dallamaitól. De a visszatérő klip letaglózott, ráadásul az egész lemez jól sikerült.

9. Slipknot: The Grey Chapter

Felálltak a földről és olyan elkeseredett tömény Energia figyel itt, ami a történtek ismeretében egyrészről érthető, másrészről azért ugyanúgy váratlan is. Betegek nyilván, de engem nem zavar, szerencsére nem a szobatársaim, illetve csak néha, de akkor sem jöhetnek ki az iPodból.

10. Boross László: Side Roads

Hazai és minőségi instrumentális gitármuzsika. Laci személyében pedig egy nagyon tisztességes és segítőkész embert volt szerencsém megismerni. Egyszerűen érthetetlen, hogy egy ilyen minőségű cuccnak nálunk szinte esélye sincs a publicitásra. Még szerencse, hogy van DionysosRising!

11. Tankcsapda: Urai vagyunk a helyzetnek

Mindig is szimpatikusak voltak, bár soha nem gondoltam, hogy az év végi listámon akármikor is rajta lehetnek. Tankolás, - ezer forintért CD vásárlás (naná), - gyerekkel szarrá hallgatás, - együtténeklés,-  hozzánknövés. Ennyi. Ok, továbbra sem értem, hogy a magyar Zakk Wylde miért képtelen elsütni egy ízes, megvibrátózott felharmónikust, meg általában a szólómunka egy kalap szart sem ér, pedig azt hittem, hogy csak a rádióbarátság oltárán áldozta ezt be, amikor még "szerelemről szó sem volt, ilyenekről nem dalolt a Hold".... Jajj!!! Kérdezi is a kislányom sokszor, hogy "apa, ez a szóló?" - Olyasmi kislányom, csak ez még nem az igazi..." Tökmindegy végülis, a szóló csak néhány embernek fontos, a dalok, szövegek pedig szinte kivétel nélkül jók!

12. Kelly Simmon'z Blind Faith: Blind Faith

Megint Japán és objektíve ez egy nem listás lemez, csak egy professzionálisan megírt Yngwie stílusgyakorlat, de mivel a Mester maga elveszni látszik, kellenek, akik viszik és magasra tartják a zászlót. Ráadásul Kelly hangjának és muzsikájának van egy sajátos melegsége. Nagyon sajnálom, hogy nem végig ő énekel, eddig lemezei nekem nagy kedvencek. Most csak eddigi érdemeire való tekintettel szerepel, bár tényleg sokat hallgattam.

13. T-34: Idegen a hely

Földik, cimborák, kollégák, szinte az első dalok születésétől és közvetlen közelről figyelhettem végig a belefektetett melót, majd a lemezmegjelenést, helyi sikereket... Látok annyira tisztán, hogy megállapítsam, akár országos hírnévre is jók lehetnének. Nem is zárom ezt ki, bár ahhoz kell rajtuk kívül más is, részükről megtettek mindent, amit kell. Befogadható, énekelhető, jó dalok,szövegek, egyszerűen csak ROCK!

14. Slash: World On Fire

Azt hiszem, hogy ez a muzsika, amit mindenki szeret, aki nincs beoltva rockzene ellen.  

15. AC/DC:  Rock Or Bust

A kritikám sem volt túl hosszú, finoman szólva, hát most mit írjak? Főleg, hogy a kulcsmondat elhangzott a 14. helyezett kapcsán. Mindenki, akinek nem Tiesto sivár elektronikus minimál világa jelenti a Zenét, az elismerően bólogat, amikor megszólal a címadó.

Hoppácska!

Kihagytam az Arch Enemy lemezt, ezt pedig pótolnom kell, mert a War Eternal nekem nagyon-nagyon bejött!

+1. A saját Demóm

Heteket, sőt hónapokat töltöttem el a megírással, felvétellel, ráadásul ezek nekem nagyon fontos dalok, abszolút az életem részének érzem őket. Nélkülük sokkal kevesebb lennék. Hazugság, álszerénység és önbecsapás lenne, ha nem tennék róla említést az évet összefoglaló listámban. Lehet lőni, állom!

Túrisas