Kicsit megkéstem ezzel a koncertbeszámolóval, de minden érdeklődőt megnyugtatok, hogy nem azért, mert jelentéktelen, unalmas 3 órát töltöttem a Diesel klubban. Neal Morse most először látogatott el kis hazánkba szólólemezeinek anyagával, és egyszerűen nem volt kérdés, hogy elmegyek-e. Még annak ellenére sem, hogy egyetlen cimborám sem jött el, ezért úgy jártam, mint a tavalyi Spock's Beard koncerten – az év koncertélményét magányosan kellett átélnem, kb. 250-300 számomra idegen ember társaságában (na jó, ott volt Kotta is), akik azonban föltehetően legalább olyan fanatikusok voltak, mint én.

Neal majdnem ugyanazzal az európai kisegítő gárdával érkezett Budapestre, mint amelyikkel a "Sola Scriptura & Beyond" DVD-n muzsikált együtt. Gondolom, most is néhány nap alatt dobták össze a teljes maratoni hosszúságú műsort, s ez a tény jelzi, hogy irdatlan fölkészült zenészeket választott kísérőül, akikkel villámgyorsan össze is szokott, legalábbis egyértelműen ezt a benyomást keltették. Különösen örültem Paul Bielatowicz gitárfenomén (Carl Palmer Band) szereplésének. Itt jegyzem meg, hogy amikor a beígért szünet előtt elnyomták a vadonatúj album (Testimony 2) epikus, 26 perces szerzeményét, a "Seeds Of Gold"-ot, már előre örültem, hogy Bielatowicz milyen zseniálisan fogja eljátszani Steve Morse szólóját. Erre Bielatowicz csak joviálisan akkordozott, miközben Neal nemhogy hibátlanul, de – ha lehetséges egyáltalán – még több érzéssel pengette el az ominózus szólót. Teljesen lehidaltam, és döbbenetem csak fokozódott, amikor a koncert másik felében – amelyben az új dupla album első lemeze teljes egészében elhangzott – a "Jesus' Blood" alatt megint libabőrös lettem a David Gilmour stílusában fogant zseniális Morse szólótól. Megragadom tehát az alkalmat, hogy ünnepélyesen bejelentsem: innentől kezdve egyetlen szót sem szólok Neal gitárjátékára, és a fölött sem fogok sajnálkozni, hogy lemezein nem, vagy alig vendégszerepelnek ismert nagy gitárosok.

Ez az este biztosan nem a lenyűgöző színpadi látványról szólt, nem voltak tetszetős fények, díszletek, nem volt jól begyakorolt, hatásos koreográfia sem, ráadásul a Diesel apró színpadán komikusan zsúfolódott össze a nyolc muzsikus és a temérdek hangszer (az erősítésről és egyéb technikákról nem is beszélve). Neal Morse és barátai mégis varázsoltak, és nem a személyes hitbéli meggyőződés vagy vallásosság természetfölötti erejével (ami egyébként végig ott vibrált, dolgozott Neal előadásában), hanem a zene nagyon is evilági – hogy ne mondjam dionysos-i – hatalmával. Nyilvánvaló, hogy ennek a műfajnak, ezeknek a hangszereknek semmi keresnivalójuk sincs az autentikus keresztény istentiszteleti életben (az ugribugrit meg kéne hagyni a TV-prédikátorok hipnotizált sleppjének), a szóbeli tanúságtétel hitelessége és a lényegileg világi zene katarzisa mégis magával ragadó, lélekemelő hatású volt. Talán nem ez a leghitelesebb interpretációja az ember vallásos élményének, hiszen több köze van a pogányság isteneihez és a tisztán evilági esztétikához, mint a kereszténység Megváltójának mennyei trónusa körül udvarló angyalok szózatához, de a kettő ízléses keveréke itt, e földi zarándokúton érzelmileg föl tudja rázni az embert, úgy testileg, mint lelkileg – amennyiben valaki nyitott Neal szövegszerűen eléggé világosan megfogalmazott üzenetére.

De ez nem prédikáció, hanem koncertbeszámoló, mint ahogyan Neal Morse zenei föltárulkozása sem volt kínosan és erőszakosan térítő szándékú. Ez az ember a szívének ajtaját tárta olyan szélesre, amilyenre csak lehet: itt azonban nem szerelmi csalódás, drogfüggőség, alantas testi ösztönök, vagy sekélyes politikai üzenetek tolultak elő, hanem egy érvényesülni próbáló Los Angeles-i zenész lelki odisszeája, melynek mérföldköve kislányának orvosilag megmagyarázhatatlan gyógyulása volt.

Talán nem volt hibátlan az este, pl. nem értettem, hogy miért a Spock's Beard "Beware Of Darkness" című dalával kezdtek, és a Lifeline (2008) album "Leviathan"-ja nélkül is nagyon meglettem volna, de semmiért nem cserélném el azt a katarzist, amit a Diesel "kakasülőjén" kuporogva, a végére már zsibbadt hátsó fertállyal átéltem.

Tartuffe