Kiadó:
Edel/Ear Music

Honlapok:
www.devilstrain.com
myspace.com/devilstrain

Nem is tudom, hol kezdjem: a példásan élénk görög rockzenei élet méltatásával, R. D. Liapakis dalnok-producer termékeny elkötelezettségének dicséretével vagy a szokásos módon annak a nyomdafestéket nem tűrő szapulásával, hogy 2012-ben miként lehet ezzel a kénköves poklos, szarvas-patás ördögös szarral még mindig lejáratni a rockzenét. De tényleg. Az egy dolog, hogy a norvég black metal (pl. Mayhem, Burzum, Immortal, Emperor stb.) megragadt ezen a szinten, végérvényesen a "bentrekesztő" underground ketrecbe zárva a műfajt (hangsúlyozom, itt nem a zene fölött ítélkezem), de egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy az olyan dallamorientált, a Gorgorothnál lényegesen emészthetőbb stílusú rock bandák, mint a Devil's Train, miért éreznek még ma is késztetést arra, hogy jegyet váltsanak az "ördög vonatjára". Persze R. D. "Lia" Liapakis másik, tesztoszterontól duzzadó euro-power csapata, a Mystic Prophecy (itt és itt és itt) is ugyanebben a korszerűtlen idiotizmusban szenved, de az ott megszokott képtelen kép-világ importálása ebbe a bulizós hard rock közegbe teljesen indokolatlan.

Liapakisról eddig is lehetett tudni, hogy vonzódik a lazább, slágeresebb zenei formák felé, így annyira nem meglepő, hogy a mostanában sajnos gyengélkedő Jörg Michael dobossal (Stratovarius, ex-Running Wild, Rage), Jari Kainulainen bőgőssel (Symphonia, ex-Stratovarius, ex-Evergrey) és a számomra eddig ismeretlen Berklee-diplomás görög gitármágussal, Laki Ragazas-szal tető alá hozott egy jellegzetesen európai hard rock formációt, mely leginkább a Gotthard és a Shakra rokonságába utalható. Az eredmény egy Mystic Prophecy-nél dallamosabb, kevésbé zúzós zene, ami azért távol áll az AOR-tól, mert ahhoz a két tekintélyes méretűre duzzadt golyót rejtő bőrcsomag túl szőrös odalent.

Eredendően ez a műfaj nem a szívem csücske, de mostanság - főleg a hibátlan tavalyi Shakra album után - egyre jobban esik ezeket a kevésbé agyas, szilaj muzsikákat hallgatni: széles, stabil terpeszállás, kezek léggitár-pozícióba, és mehet a fejrázás (haj ugyanis már alig maradt a kobakon). Kategóriájában a Devil's Train igen jól sikerült anyag, még a rémes szövegek és "Lia" viszonylag szűk ambitusú (hangterjedelmű) éneke ellenére is. Azt el kell ismerni, hogy a hellén frontember nagyon jól "gazdálkodik" a hangjával, talán csak a balladás "The Answers"-t hallgatva merül föl bennem, hogy egy magasabb tartományokba is behatoló, nagyívű refrén jobban illene ide. A lemez végére jutott egy földolgozás is, a kanadai The Guess Who örökzöldjének, az "American Woman"-nek Lenny Kravitz-et megszégyenítően dögös változata.

Tartuffe