Kiadó:
Heads Up

Honlapok:
www.ericjohnson.com
www.mikestern.org

Mindkét gitáros már önmagában véve is legenda, így nem volt kérdés, hogy a kettejük által fémjelzett albumról ezen az oldalon is kell szülessen egy recenzió. A történet úgy indult, hogy Mike Stern (aki mindig is kedvelte Eric Johnson játékát) meghívta zenésztársát egy rövid vendégszereplésre a "Big Neighborhood" (2009) című lemezének fölvétele során. A stúdiómunkálatok olyan jó hangulatban folytak, hogy végül ketten gyorsan "összetelefonáltak" egy bandát és rövid próba után egy kéthetes miniturnéra indultak. Ennek az lett az eredménye, hogy lemezszerződést ajánlottak nekik, amit nyilván sületlenség lett volna elutasítani.

A munkálatokhoz Johnson stúdióját választották színhelyül; a dobokon Anton Fig (James Brown, Miles Davis, Bruce Springsteen, Stevie Wonder), a bőgőn pedig Chris Maresh játszik. A lemez jogosan kapta az "Eclectic" címet, egyszerre van rajta jelen a két gitáros széles skálán mozgó ízlése és stílusa, ami a jazztől a blueson át egészen a rockig terjed. A fölvételeket nem bonyolították túl, az anyagot gyakorlatilag "élőben" vették föl.

Nem meglepő, hogy a lemezen mindkét gitáros korábbi szerzeményei helyet kaptak, de szerencsére született néhány kompozíció kifejezetten erre a kiadványra is (Eclectic, Benny Man's Blues, Hulabaloo, Tidal, Wherever You Go), melyeket Johnson jegyez szerzőként. Az album egyébként javarészt instrumentális, ez alól érdekes kivétel például a korongot záró Jimi Hendrix földolgozás, a "Red House". A dal (bár meglehetősen elcsépelt gitáros toposz) annyiban mindenképpen különleges, hogy Stern itt debütál (vállal szerepet először) énekesként (Johnsonnal fölváltva).

Az "Eclectic" biztosan nem kap Grammy-díjat, nem kerül föl a Billboard Hot 100-as listára, a szakma sem fog térdenállva hódolni előtte, de az olyan gitárközpontú zenehallgatóknak, akik hozzászoktak a jazz-blues-rock vegyítéséhez, ismerik és szeretik ezen stílusok keveredését, érdekes és élvezetes időtöltés lehet.

Tartuffe