Kiadó:
Scarlet Records

Honlapok:
www.noveriametal.com
facebook.com/noveriametal

A legutóbbi Myrath albummal kapcsolatban volt egy eszmecserém Túrisas cimborával, melynek az volt a lényege, hogy én nagyon megörültem a "Darkness Arise" című számnak, mert végre olyan SymphonyX-es energiákat éreztem fölszabadulni, mint annak idején az első lemezen. Túrisas pedig azt mondta, hogy ő a kevésbé lenyomozható, teljesen önazonos stílusban fogant Myrath nótákat kedveli jobban. Zeneileg – azt hiszem –, inkább neki volt igaza, bár hozzá kell tennem: én már többször kifejtettem, személy szerint semmi bajom az "olyan, mint..." jellegű alkotásokkal, ha az archetípus, a viszonyítási alap igazi világszám, az epigonok pedig tehetséges másolóknak bizonyulnak...

A Noveria bizony ebbe a kategóriába tartozik: epigonok is, tehetségesek is. Az "Aequilibrium" pedig az egyik legjobban kivitelezett SymphonyX másolat, amit valaha hallottam. A stílus, a sound, a dallamok, az énekes... az olasz proggerek tökéletesen öltötték magukra amerikai idoljaik zenei arculatát. Nekem ez nem szidalom, nem hervasztó megállapítás, sőt, bizonyos értelemben még dicséret is, jóllehet eredetiségből nagyjából bukásra állnak.

A Noveria 2014-es bemutatkozását még nem találtam lehengerlőnek, de a két évre rá megjelent folytatás hallatán már elismerően biggyesztettem ajkaimat, ráztam ökleimet és reszeltem léggitáromat. Az "Aequilibrium" az önálló arculat keresésében nem hozta meg a várva-várt "kiegyensúlyozottságot", viszont tagadhatatlanul elismerésre méltó produktum, Francesco Mattei gitáros végleg bebizonyította, hogy a DGM-ből ismert producerével, Simone Mularonival egyenértékű shredder és dalszerző, mint ahogy Frank Corigliano énekesnek sem kell szégyenkeznie egy Russell Allennel vagy Mark Basilével való összehasonlításban.

Nekem a tempó és a hangzás továbbra is sűrű kicsit, de ez tényleg ízlés és nézőpont kérdése. Egy virtigli Dragonforce rajongó előtt például egy-két szám szinte lassított fölvételnek tűnhet. Alapvetően inkább az olyan lassabb dalokat részesítem előnyben, mint pl. a "Blind", ugyanakkor megállapítom, hogy a lírák nem igazán állnak jól a csapatnak (Darkest Days). Ettől függetlenül az "Aequilibrium" egy igen figyelemreméltó, izmos prog-power album, amire az olaszok méltán büszkék lehetnek...

Tartuffe