Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

TOP 15 (2019) – Garael

2019.12.25. 16:46 | garael | 22 komment

garael_2019.jpg

Sikeres évet zártunk: nem mintha olvasóink száma az egekbe szökkent volna – megmaradtunk az underground hivatástudattal teli mélyén, amihez mindenféle magyarázatot kreálunk saját magunk vigasztalására –, de ha ez jelent valamit, talán még sosem hirdette ízlésünk kifinomultságát a magyar heavy metal legfontosabb és legtöbbet olvasott – naná, mivel egyetlen – nyomtatott újságjában annyi kritikánk, mint ebben az évben.

Vannak, akik szerint ez nem a siker, hanem egészen más valaminek a mércéje, én azonban, mint a nyolcvanas években zeneileg szocializálódott ember, most is bősz kíváncsisággal esek neki a lapnak, és véleményük, ha nem is olyan mértékben, mint húsz évvel ezelőtt, még mindig sokat számít, ebből kifolyólag írásaink jelzés nélküli kölcsönvétele – és most akkor köszönjük meg helyettük mi az ingyenes reklámot – duplán megerősít abban, hogy jó úton járunk. Arra gondolni sem merek, hogy a digitális platform kezd kiüresedni, és a "ha nincs más, jók vagyunk mi is" attitűdjével állunk szemben: a fanzinek, blogok, weblapok talán még sosem látott gazdagságban öntik ránk a metal legkülönbözőbb stílusait, alstílusait taglaló tudnivalókat, pusztán azon csodálkozom, hogy még nem találkoztam a műfajt feldolgozó doktori disszertációval (szakdolgozattal igen), hiszen forrásmunkát bőven lehet találni, kár, hogy a Metal Hammer nem számít tudományos lapnak.

De fussuk át az évet az én szempontomból, ami megelégedéssel tölthet el, hiszen minden általam szeretett és hallgatott alstílus előrukkolt olyan lemezzel, amit szeretek, egyedül talán csak a viháncolós folk metal nem termelt megfelelő talpalávalót (egyesek szerint talp alávalót), de ennek meg úgy gondolom, a fémzenét hívők nagyobbik része egyenesen örül. Megértem őket is, hiszen én sem tartom a "csujjogatást" gitárral összekötő népieskedést az esztétikum csúcsának, de mit csináljak, ha nem tudom elfojtani magamban a génekből előtörő szeretetet, amit az autentikus dallamok hallgatása kivált.

A másik megelégedésemre szolgáló tényező a női frontemberek előretörése minden frontvonalon, és jómagam, aki eddig tipikus férfi műfajnak tartotta a heavy metalt – kivéve a gótikus-szimfo' színteret –, most térdre borulva kell bocsánatot kérjek a hölgyektől, akik legalább olyan elánnal és lendülettel vezették együtteseiket a színpadokra, mint egy tucat extrém műfajt képviselő, könyörtelen kan-banda.

Zenei ízlésem természetesen nem változott meg egy év alatt: továbbra is becsülettel bevallom, ha tetszik a kommersz, esetleg a gyerekesnek vagy avíttnak tartott zenei produktum, hiszen ha nem lennének hozzám hasonló metal fanok, kinek gyártanának lemezt a Running Wildhoz hasonló őskövületek?

A másik, számomra már nem annyira tetsző jelenség az európai power metal diszkósított változatának előretörése, de ha jobban utánagondolok, a pop és a metal már a nyolcvanas években is jól megfértek egymással, legfeljebb nem a fősodorban. (Bár a tuc-tuc ütemek inkább a technóhoz párosíthatók, és nem a disco funkyból kinövő ritmusaihoz.)

A magyar ugaron sajnos továbbra sem igazán nekem gyártanak zenét, de ezt dőreség lenne hibaként felróni a szcénának: az ízlés egy bizonyos határon túl már nem esztétikai mérce, és ha még mindig nem született meg a magyar Helloween, azt legfeljebb én sajnálom, és nem az esztéták. Ettől függetlenül az Asphalt Horsemen régi-új hard-rock/southern alapvetése, az At Night I Fly hagyományos, magyar progresszív aranykorba visszarepítő nosztalgikus remeke, és az End Of Paradise új énekesének híre okozott annyi örömteli percet, mint külföldi kollégáik. De most már ugorjunk, mondaná Pósalaky úr, remélem, hogy elegáns fejes és nem csálé segges lesz a vége.

1. Turilli/Lione Rhapsody: Zero Gravity: Rebirth And Evolution

A Rhapsody ágas-bogas családfáját egy csapatnyi kertész sem tudná követhetővé vágni, és a két zenész vállalkozásaiból egy kisebb ország éves metal-termése is bőven kitelne. Luca jól tette, hogy meggyőzte magát, miszerint gitártudása megkérdőjelezése ugyanannyi rációt tartalmaz, mint amennyit a lapos föld hívőinek gondolati rendszerében találunk. A hagyományos szimfonikus powert új elemekkel gazdagító lemez pedig megmutatta, hogy van még tartalék a műfajban, főleg, ha két ilyen virtuóz varázsolja progresszívvé a hangjegyeket.

2. Avantasia: Moonglow

Tobiasnak sikerült kissé kimoccannia a porondmesteri szerepből, és elhinni, hogy a metal-musical nem feltétlenül a rajongók kedvenc stílusa (még ha anyagilag sikeres is). A "Moongloow" végre visszahozott némi fémet is azokból az időkből, mikor a metal opera szóösszetételének második felét csak idézőjelbe rakva használtuk. 

3. Saint Deamon: Ghost

A fene sem gondolta volna, hogy 10 év után a valamikori euro-power reménység ekkorát tud dobni… akkora bukás után, mint amivel 2009-ben örvendeztették meg a csalódásokat szerető fanokat. Az, hogy a némi progresszivitást is a zenébe csempésző tradicionális metal csapat ezzel a ritka ostoba névvel tudott ilyen fineszes albumot összerakni, minden bizonnyal nem a szellemek, hanem a Rousseau-i értelemben vett szellem eredménye. 

4. Sascha Paeth's Masters Of Ceremony: Sign Of Wings

Jönnek a csehszlovákok, jönnek a csehszlovákok! – kiabálta a mikrofonba annak idején a csalódott Szepesi, de most csalódásra semmi ok. Az ízlésem szerinti alstílusokba is megérkeztek a pajzsra emelendő női előadók, hogy bebizonyítsák, nem csak az amazonok tudják a versenyt felvenni a férfiakkal a férfiaknak kikiáltott tevékenységben – konkrétan a hadakozásban –; Sacha Paeth új csapata ráadásul piszkos jó módon hozza a valamikori Masterplan debüt egyszerre hagyományőrző és modern szimbiózisát.

5. Skyblood: Skyblood

Azt eddig is tudtuk, hogy Mats Levén képes a telefonkönyvet is úgy felénekelni, hogy végig járhassuk az emberi érzelmek széles skáláját, de hogy dalszerzőként milyen, arra most jöttünk rá igazán. A doom és a progresszív metal kavargó örvényéből létrehozott elegy elsőre félelmetesnek tűnik, de az énekes hangja mentőövként tart minket vissza, hogy beszippantson a mélység. Vagy nem is nagyon akarjuk, hogy visszatartson? 

6. Soto: Origami

Soto mérges korszaka tovább tart, még szerencse, hogy ettől a dühtől nem kell félni. A modern megközelítésű album hatásától pedig minden bizonnyal kedved támadhat az origami művészetébe is elmerülni, csak aztán legyen energiád a dallamokra is figyelni.

7. Twilight Force: Dawn Of The Dragonstar

Nem véletlen, hogy egy Helloween tribute bandából szabadult és Luca Turillinál tanult zenész – aki ráadásul képzett operaénekes is – könnyedén meg tud felelni a metal operák hagyományos követelményeinek. Ha felnőtt létedre szeretsz sárkányokon lovagolni – márpedig sok ilyen ember van, látva a "Trónok harca" sikerét – akkor nosza, pattanj fel a lemez dallamaira, és máris tied a legvagányabb hátas a Földön!

8. A New Revenge: Enemies & Lovers

Megvallom őszintén, hogy Tim Owens egyike azoknak az énekeseknek, akikben leginkább csalódni szoktam. A remek hangú, de gyenge dallamalkotási képességekkel rendelkező dalnok sikolyparádéja sajnos nem helyettesíti a kidolgozott refréneket – egészen eddig, mert ezen a lemezen pattogós ritmusú slágerek követik egymást, katonás sorrendben. Csak győzz nekik tisztelegni! 

9. Kobra And The Lotus: Evolution

Ismét egy hölgy, és ismét egy listás album. Nincs is mit szaporítani a betűket, az "Evolution" úgy teremtett földhöz, mint ahogy a női MMA-ban (Mixed Martial Arts) szokás. Csak ez nem fájt, sőt, újabb hirig kérelmére buzdít. 

10. Michael Sweet: Ten

Ha Leif Edling krónikus fáradtságban szenved, akkor Michael Sweet krónikus buzgalomban. Talán még egy táltos sem tudná egy kezén megszámolni az utóbbi évek Sweet munkáit, pedig tudvalevőleg nekik jó pár ujjal több van, mint nekünk.

11. Human Fortress: Reign Of Gold

Tudom, hogy a kategorizálás hülye dolog, a zenei stílusok megcímkézése meg még inkább, de ha reneszánsz metalról beszélünk, akkor csakis a Human Fortress juthat az eszünkbe. Igaz, hogy a jelenlegi dalcsokor kissé szigorúbbra sikerült, de biztos valamiért mérges volt az a fránya kobzos.

12. Crystal Viper: Tales Of Fire And Ice

A hagyományos lengyel-magyar barátságot félretéve ez most egy újabb olyan csajfrontos album, amiért úgy gondolom, a metalban is győzött a feminizmus. Csak itt nem előrángatott ideológiák, hanem a tényleges teljesítmény miatt.

13. Crystal Eyes: Starbourne Traveler

Tudom-tudom, a csapat által játszott zene nem éppen az esztétikum csúcsa, de mit csináljak, ha az Accept-Running Wild keverék úgy ütött szíven, ahogy azt a felidézett csapatok a nyolcvanas években tették. S hogy most lassan 2020-at írunk? Nem baj, ez csak azt bizonyítja, mennyire időtállónak azok a panelek, amiket olyannyira szeretünk ócsárolni.

14. Pretty Maids: Undress Your Madness

Öreg harcos nem vén harcos. Érdekes, hogy engem csak most kapott el a banda szellemisége, pedig tudvalevőleg már jó 20 éve túl vannak a csúcson. Nem is merek arra gondolni, hogy akkor milyen magaslatokban jártak zeneileg – mert sajnos az elismertség terén valahogy az undergroundban maradtak. És mondjátok, hogy van igazság a világon! 

15. Volbeat: Rewind, Replay, Rebound

Kommerszek lettek, eladták magukat, kiszámíthatóvá váltak – csak pár jelző, amit a lemez kritikáinál olvastam. Teljes mértékben igazat adok nekik, de mit csináljak, ha még így is tetszik az a szűk egy óra rock 'n' rollal kevert Hetfield-szagú metal, amivel évről évre kivívják maguknak a kritikusok haragját.

A felsoroltakon kívül nem is nagyon maradt más, amit ajánlani tudnék, talán csak az Inglorious, a Vision Divine, az Evergrey és az Avatarium új lemeze, de hát így is rengeteg olyan album van, amire nem tudtam elegendő időt fordítani és amelyek lehet, hogy több idő függvényében felborították volna az itt leírt listát. Ez azonban inkább örömmel tölt el, hiszen azt jelenti: szeretett stílusunk virágzik föld felett és föld alatt, erre pedig mi más lenne képes?

Kívánok hát minden egyes olvasónknak örömökkel, egészségben teli boldog új évet, és természetesen az ideihez hasonló gazdag metal-termést!

Garael

Címkék: toplisták

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr7815365706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dionysos 2019.12.25. 16:51:36

Kíváncsi vagyok, hogy Kotta ebből a két listából hogyan csinálna egy közös, összesített TOP 15-öt! :)

Nincs egyetlen közös nevező se! :)

Régi Olvasó 2019.12.25. 21:21:42

Ebből is csak az látszik, hogy nagyon faintos évünk volt! Zeneileg...

Egy kérésem lehetne, Garael? És persze mindenkitől, akinek van egy órája arra, hogy boldoggá tegye a Régi Olvasót? Lehallgatnád a kedvemért a Salvus együttes Irtás lemezét és leírnád akár ide a véleményedet?

Anomander2 2019.12.26. 01:22:48

@Régi Olvasó: bár elsődlegesen nem én lettem megszólítva, de nekem az egyik idei kedvencem az Irtás. Egyedi zene, kifejezetten tartalmas szövegek, megjegyezhető refrének, jó hangszeres munka, szerintem a Salvus eddigi legjobb lemeze - és az egész mezőnyből is kiemelkednek ezzel.

garael 2019.12.26. 11:42:48

@Régi Olvasó: Karácsonykor kérést nem teljesíteni? Botrány lenne! Meghallgatom, megírom. remélem, hogy Anomander2 ólvasónkhoz hasonló lesz a véleményem.

garael 2019.12.26. 11:46:17

@Dionysos: Ebből is látszik, milyen széles spektrumban hallgatjuk a zenét, illetve maga a zene mennyi minden stíluselemet magába foglal. Szerintem össze lehetne állítani még jó pár olyan listát, amiben nem lenne közös pont, hiszen nálunk kimarad az extrém stílusok halmaza teljesen (A modernebb zenékkel és a core-okkal egyetemben) , és a doom-ot is csak néha én képviselem.

Kotta 2019.12.26. 19:59:00

Hát ebből nehéz lenne szerkesztőségi listát csinálni, az már igaz :)

Turilli/Lione
Myrath és
Volbeat

lenne a három dobogós amúgy, csak ezek vannak több helyen is.

Én idei lemezt alig hallottam (félre vannak téve későbbi fogyasztásra), de a The Wildhearts biztos, hogy Top10 lenne, még azt tenném hozzá max. Nagyon erősre sikerült.

garael 2019.12.29. 09:46:31

@Régi Olvasó: Kívánságodra:
Egy dolog biztos: ha előbb hallom a lemezt, minden bizonnyal az év kiemelkedő magyar megjelenéseként említettem volna – attól, hogy lemaradtak, azért nem fog a hazai rockzenei élet gyászba borulni: ahogy utána olvastam a kritikai megnyilvánulásoknak, egyöntetűen dicsérő fanfárok jelzik az Irtás megítélését.

Mivel eddig nem ismertem a csapat munkásságát, értelmetlennek tartom, hogy korábbi munkájukhoz hasonlítsam jelen albumot, ugyanakkor rengeteg olyan hatást fedeztem fel, amik most is működő és már nem létező együttest idéznek meg. A dallamvilágban – főleg a verzékben - ott találom a Virrasztókat (Késve Ébredő), ahol még a szövegi tematika is passzol, Ákost, a Black-Out-ot, és keményebb kiadásban néha egy-egy Tankcsapdás fordulatot, de a riffek sokszínűsége felidézheti a valamikori Die Krupps ipari keménységét (Késve gyászoló), vagy a Moby Dick thrashes reszelését is (Késve ébredő).

Ez így leírva talán túlságosan kaotikusnak hat, de én inkább beszélnék sokszínűségről, mint kapkodó, kialakulatlan koncepcióról. A dallamok, amik első hallásra ütnek, mint a Népszava kalapács, azonban csak az egyik komponense a dicséretre méltó hangzásnak: a dalokat finoman átszövő enyhe progresszió, a kivételesen átgondolt szövegek, a modern groove-ok és a hagyományosabb riffek, valamint a megszólalás irdatlan ereje egymást erősítő koherenciába fogják össze 2019 számomra legjobb magyar albumát.

Régi Olvasó 2019.12.29. 18:34:30

KÖSZÖNÖM!!!
Ha nem lenne ellaposítva a szóösszetétel azt írnám, hogy boldoggá tettél! :)

Ha meglesz az én listám is, akkor fogod tudni, hogy mennyire örülök szavaidnak, csakúgy, mint Anomander2 hozzászólásának.

2019.12.31. 09:40:19

@Régi Olvasó: az Írtás egy kegyetlen jó lemez, nálam az utóbbi évek legjobb magyar korongja.
Nem igazán vagyok oda a magyar együttesekért, noha meg szoktam nekik adni az esélyt, de a Salvus jött, látott és egyértelműen győzött.
Ráadásul ha jól sejtem, épp a Te egyik kommented hatására futottam bele tavasszal, azóta is rendszeres visszatérő vendégei a lejátszómnak. Így most is. Szóval köszönet érte :)

2019.12.31. 09:50:32

Én egyfelől megragadnám az alkalmat és szeretném megköszönni az egész éves munkátokat, a megannyi remek (és kevésbé remek :) kritikát és beszámolót, sajnos mostanság eléggé read only módon vagyok csupán jelen, de azért olvaslak és követlek Benneteket becsülettel :)

De hogy én is bedobjak egy nevet; sem itt, sem a HRM-en (tényleg, ott is rá fogok erre kérdezni) nem találkoztam senki listáján a Villagers of Ioannina City, Age Of Aquarius c. albumával, ami nálam nem csupán az év egyik, ha nem a legjobb korongja lett, de megkockáztatom, az évtizedes top10-emben is előkelő helye lenne/lesz. Félve kérdem, az én ízlésem rossz, vagy ennyire nem jutott el kicsiny Hazánkba ez a lemez?

Elismerem, ha nálam nincs túl magasan a mérce, de ez nálam mestermű kategória.

Szintúgy hiányolom a The Hu - Gereg c. albumát, ami az utóbbi évek egyik legeredetibb, legizgalmasabb alkotása.

2019.12.31. 09:59:55

Bocs a szpemelésért; még annyi, hogy Garaelnek külön köszönet a Signs of Wings c. lemezért, azt is rongyosra hallgattam idén :)

garael 2019.12.31. 14:45:56

@Peterhappy: Köszönőjük a jókívánságokat. Az általad említett lemezről én abszolúte nem hallottam, de megígérem, hogy pótolom!
Neked is boldog új évet és remek lemezeket kívánok!

Charlie OBrien 2019.12.31. 15:58:13

Nálam ennyi:

Volbeat - Rewind, Replay, Rebound
Soen - Lotus
At Night I Fly - Mirror Maze
Myrath - Shehili
Work of Art - Exhibits
Ray Alder - What The Water Wants
Dream Theater - Distance Over Time

Jó, hogy vagytok.
Jövőre is ugyanitt!

2020.01.01. 20:11:14

@garael: Köszönöm!

Szépen akkurátusan én is végigfogok menni a listáitokon, hátha utólag még felsurran egy-két gyöngyszem a 2019-es listámra.

Régi Olvasó 2020.01.02. 18:26:51

Nem bögyözöm tovább, inkább a közzététellel véglegesítem a listámat. Mert szinte minden nap formálódik, alakul, és nehéz szívvel válnék meg ezekből bármelyiktől. Pedig már a letöltött nagyhalmazból is kemény feladat volt a TOP 32-t összehozni! De hát már többször írtam: remek metálos megjelenésekkel teli évünk volt!

Az első helyezett torony magasan kiugrik, túlzás nélkül mondom, hogy az utolsó 5 évben nem volt rám ekkora hatással lemez, mint az Irtás! A következő 19-ben viszont nem tennék sorrendet, mert az éppen aktuális hangulatomtól, a száljárástól, a körömhosszomtól és az üzbég tőzsdeindextől függ.

1. Salvus - Irtás

2. Ancient Bards - Origine
3. Andy Gillion - Neverafter
4. Blazon Stone - Hymns of Triumph and Death
5. Bloodred Hourglass - Godsend
6. Delfinia - Deep Elevation
7. Depresszió - Nehéz szó
8. DragonForce - Extreme Power Metal
9. Freedom Call - M.E.T.A.L.
10. In Mourning - Garden of Storms
11. Lee McKinney - Infinite Mind
12. Magistarium - War for All and All for Won
13. Mother of Millions - Artifacts
14. Narnia - From Darkness to Light
15. NorthTale - Welcome to Paradise
16. Noveria - Aequilibrium
17. Sascha Paeth's Masters Of Ceremony - Signs of Wings
18. The Dark Element - Songs the Night Sings
19. The Ferrymen - A New Evil
20. Tyr - Hel

Csalódás lemez is akadt, ráadásul abból is több, mint szokott. A legsavanyúbb citromot a hatalmas kedvencem, a Leprous szolgáltatta, de lebiggyent a számsarka a következőktől is: As I Lay Dying, Blind Guardian, Moby Dick, Opeth, Ossian, Rendezvous Point, The Agonist, Voyager.

tipeti 2020.01.03. 10:48:59

@Régi Olvasó: Nagy respect az In Mourning-ért.....

garael 2020.01.03. 14:32:24

@Régi Olvasó: A Blazon Stone az a jó kis Running Wild utánérzés, nem? Egyébként kihött egy LP is Kasparek mestertől, ami egész jó lett.
A Blind Guardianról lemaradtam, azt hittem, még nem jelent meg, a The Ferrymenről meg vannak kedvenc számok, csak az egész nem állt össze nekem. Jó, széles stíluskörű lista.

Régi Olvasó 2020.01.05. 19:31:25

Bizony, a Blazon Stone jobban Kasparekes, mint a Running Wild! :)

Tipeti, az In Mourning nagyon meglepett, mert még az amúgy szintén zseniális Insomniumot is felülmúlta!

Nickyyyyy 2020.01.06. 16:41:13

Elmúlt évtizedes toplistát terveztek?

garael 2020.01.06. 17:53:57

@Nickyyyyy: Nem igazán, én legalábbis nem, én nem is igen tudnék ilyen nagy időtartamú listát összeállítani.