Eclipse: Megalomanium II (2024)

Kiadó:
Frontiers

Honlapok:
www.eclipsemania.com
facebook.com/EclipseSweden

Az Erik Mårtensson által vezényelt svéd dallamművészek brutálisan termékenyek, ha olyan skandináv hard rock himnuszokról van szó, amelyekre egyszerre lehet telitorokból üvölteni és a rocker csajokkal (már ha vannak még ilyenek) táncot ropni. Most még magukhoz képest is gyorsan dobták piacra az új lemezüket. A tavalyi "Megalomanium" egyenes folytatását vehetjük most kézbe, ezt jelzi a cím- és a borítóválasztás is. A 11 számos album nincs 40 perc, így rövid, de tartalmas esszenciája annak, amit az Eclipse (és vele együtt manapság szinte a teljes skandináv rockszíntér) képvisel. A "The Spark" gyakorlatilag egy rockzenekar által eljátszott elektronikus tánczene, a "Falling To My Knees" az "óóóó" és a "ná-ná-ná" jellegű táncdalos eszközkészlet teljes repertroárját mozgósítja, az "Until The War Is Over"-ben pedig még fütyülnek is. Ugyanakkor nem tudok haragudni rájuk, mert a cucc kegyetlenül jól szól, a hangszeres teljesítmény átlagon fölüli, nem is szólva a dallamérzékről. Nekem ugyan egy ideje már minden lemezük ugyanolyan, és inkább tűnik kapatos fiatalokra kalibrált táncos bulizenének, mint öregedő rockereknek szóló, ökölrázós csűrdöngölőnek (kivéve a lemezt záró "One In A Million"-t). De talán jól is van ez így. Nem lehetünk mindig mi, a műfaj közönségének dinoszauruszai a célközönség.

Danger Zone: Shut Up! (2024)

Kiadó:
Pride & Joy

Honlapok:
www.dangerzoneweb.com
facebook.com/dangerzoneweb

A hivatalos verzió szerint a Danger Zone az olasz dallamos hard rock nemzetközileg is elismert üdvöskéje lehetett volna a '80-as évek végén és a '90-es évek elején, de végül elmosta a trutyi-hullám, mint most a Római-partot a megáradt Duna. Ki tudja? Az biztos, hogy újraalakulásuk óta sem sikerült az első vonalba fölkapaszkodniuk, még otthon, Itáliában sem, hiszen pl. nem a Frontiersnál, hanem a sokkal kisebb Pride & Joynál vannak, pedig erre a retró hangzású rádióbarát rockzenére nagyon vevő Don Perugino. Giacomo Gigantelli énekes hangja érdekes keveréke RD Liapakis (Mystic Prophecy/Steel Prophet) és Johnny Gioeli (Hardline, Axel Rudi Pell) orgánumának, Roberto Priori pedig (ahogy azt egyszer a szólólemezével kapcsolatban korábban már leírtam) fantasztikus gitáros. Van a lemezen néhány kimondottan süti nóta, ami bizonyítja az olaszok jó dallamérzékét (a klipes "I Don’t Care" pl. kellemesen, Whitesnake-osan lüktet), de a dob- illetve billentyűhangzás pl. épp diszkont jellegű. A húzósabb dalok és a gitárszólók miatt azért mégis megér egy próbát (legföljebb ugratjuk a lassabb tételeket).

Michael Schenker: My Years With UFO (2024)

Kiadó:
earMusic

Honlapok:
www.michaelschenkerhimself.com
facebook.com/MichaelSchenkerRocks

Mit is mondhatnék? Tiszta, hamisítatlan örömzene 60 percben, ráadásul nem akármilyen stáblistával! Nézzük csak! Roger Glover, Carmine Appice, Derek Sherinian, Barry Sparks, Brian Tichy, Joel Hoekstra, Slash, John Norum, Adrian Vandenberg, Dee Snider, Joey Tempest, Joe Lynn Turner, Erik Grönwall, Biff Byford, Axl Rose, Jeff Scott Soto, Kai Hansen, Stephen Pearcy, Michael Voss. Ha itt most véget érne a villámkritika, akkor lenne egyrészt igazán villámkritika, másrészt fölöslegesnek is tűnik tovább olvasni, hiszen az ilyet látatlanban, belehallgatás nélkül illik megrendelni. Schenker már csikóéveiben, az UFO kötelékében is mesterit, maradandót alkotott, és ez a lemez ennek nagyszerű lenyomata. De több is annál, hiszen nemcsak modern hangzással dörrennek meg a régi klasszikusok, de amolyan dzsemmelős, élő fílinggel is, ami miatt olyan az egész, mintha egy koncertet ülne végig az ember a közönség alapzaja és tapsikolása nélkül. Márpedig mi, akik júliusban olyan szerencsések voltunk, hogy ott lehettünk a győri koncerten, tudjuk, hogy milyen varázsa van egy Schenker hangversenynek! I "Love To Love" it! És "Lights Out" – mint amikor hirtelen lekapcsolják a villanyt - úgy kiütött, mint Rácz Jenő Kabát Petit.

Tartuffe